Bitcoin árfolyam elemzés és heti hírösszefoglaló - 35. hét
Györfi András2020. augusztus 27.
Ahogy minden héten, most is jelentkezünk komplex piaci összefoglalónkkal, ha úgy tetszik “360 fokos áttekintésünkkel”, melynek része a bitcoin árfolyam elemzés, a vezető hírek csokorba szedése, végül, de nem utolsó sorban pedig a meghatározó influenszerek friss tweetjei. Csapjunk is a közepébe!
Rakesh Upadhyay szerint ismét egymásnak feszülnek a bitcoin bikák és a medvék
Ismét a Cointelegraph elemzőjének friss írását tekintjük át, amit a FED egyik előkészületben lévő, ám még nem meghozott döntésével indít. Ez a döntés arról rendelkezhet, hogy az infláció átlépheti a 2%-os határt, feltéve, hogy “hosszú időt” töltött ezen értékhatár alatt. Amennyiben meghozzák ezt a döntést, az a kamatrátákat szinte nulla körül tarthatja hosszú időn át, ennek hatására különböző eszközökbe áramolhat jelentős tőke, ami lufik kialakulását hozhatja magával.
Hiszen a befektetőknek valahol profitot kell realizálni, legalábbis kísérletet kell tenniük erre, “oda mennek”, ahol a lehető legnagyobb megtérülést remélik. Ennek azonban az a veszélye, hogy az újabb lufik tovább erodálhatják a központi bankba, általában a “klasszikus” pénzrendszerbe vetett bizalmat.
Ennek megfelelően ahogy azt számos nagy, intézményi befektető társaság már meg is tette, pontosabban el is kezdte, a kisbefektetők tömegei is az aranyhoz, illetve a bitcoinhoz “menekülhetnek”, hiszen “jobb híján” ezekben az eszközökben láthatják pénzük biztonságos elhelyezésének lehetőségét.
A folyamat fontos indikátora a bitcoin címek, pontosabban a több mint ezer dollárt tartalmazó bitcoin címek száma, ez újabb és újabb rekordokat döntöget.
Mindez jól hangzik, azonban nagy kérdés, hogy továbbra is képes lesz-e tartani az emelkedő trendet a kriptopénzek piaca, vagy hamarosan jöhet egy jelentősebb korrekció, konszolidáció.
Augusztus 25-én a bitcoin árfolyama beesett a 25 napos mozgóátlag alá, ha nem is az első, de mindenképp fontos jele annak, hogy a bikák kezdik elveszíteni meghatározó szerepüket a piacon. Cikkünk születésekor egészen pontosan 11 382 dollárnál járunk, az elemző szerint a bikáknak most a 10 900 és 11 100 közötti támaszt kell megvédeni, ha ez mégsem jön össze, akkor értelemszerűen további árfolyamesés várható.
Ha nem sikerül a bikáknak a 20 napos, exponenciális mozgóátlag fölé nyomniuk az árat, akkor a bitcoin árfolyam visszaeshet egészen az 50 napos egyszerű mozgóátlag szintjéig, ez 10 728 dollárt jelentene, majd ezt követően akár 10 400-ig is visszahúzódhat az árfolyam.
Ugyanakkor ha a bikák “kerekednek felül”, és sikerült a 20 napos, exponenciális mozgóátlag fölé nyomniuk az árfolyamot, akkor a bitcoin ára eljuthat akár egészen 12 113 dollárig is. Persze az elemző hozzáteszi, hogy a medvék agresszíven fogják védeni ezt a szintet.
A következő “nagy lépés” akkor várható most a piacon, amikor sikerül a bikáknak a 12 000 dolláros szint fölé nyomniuk a BTC árfolyamot (12 113 - 12 460 közötti értéket elérve) vagy akkor, amikor a medvéknek sikerül a 10 000 - 10 400 dolláros szintig “süllyeszteni” az árat.
2,46 billió dolláros tőkealap lép a kriptopénzek piacára
Igazán “szép”, pontosabban jelentős hír jelent meg tegnap a piacon, méghozzá az, hogy a bő 2,46 ezer milliárd dollárt kezelő Fidelity Investments, egy bostoni székhelyű befektetési társaság úgy döntött, hogy új befektetési alapot indít, méghozzá kifejezetten kriptopénz fókusszal. Az amerikai illetékes hatósághoz, a SEC-hez (Security and Exchange Commission) már be is nyújtották engedélykérelmet, amit jó eséllyel meg is fognak kapni. Nem ez az első alkalom, hogy nyitnak a terület felé, korábban megkapták már a “Bit Licence” néven ismert engedélyt, melynek segítségével különböző, kriptopénz vonatkozású vállalkozást indíthatnak. Sőt, Abigail Johnson, a Fidelity vezetője még 2017-ben arról beszélt, hogy ő bizony bitcoin bányászattal is foglalkozik.
100 000 dollár lesz a minimum belépő összeg a befektetési poolba, ennek megfelelően elsősorban intézményi befektetőket, és nem magánszemélyeket várnak.
A Ryanair CEO-ja pestisnek tartja a bitcoint
Úgy tűnik nem csak optimizmussal, lelkesedéssel tekint a pénzügyi, üzleti világ a kriptopénzekre, Michael O’leary, a nagy sikerű ír légitársaság, a Ryanair első embere nemrég arról beszélt, hogy a bitcoint kerülni kell, “mint a pestist”. Szokatlanul erős szavak egy amúgy botrányos kijelentéseiről ismert cégvezértől.
Annak kapcsán tette “markáns” kijelentését, hogy nemrég csalók használták fel az arcképét, egy bitcoin kereskedési rendszert kínáltak, amit maga O’leary is használt a félrevezető információk szerint. Miután ez kiderült, a fapados utazásokra specializálódott cég főnöke nem a csalókat, hanem magát a bitcoint kezdte szapulni, hogy pontosan miért, az nem teljesen világos.
Most pedig térjünk rá a terület meghatározó influenszereire, pontosabban azok friss tweetjeire!
Tyler Winklevoss a millennial generáció kutatójával, Simon Sinekkel beszélgetett
A Gemini kriptopénztőzsde társalapítója- és társtulajdonosa fivérével, Cameron Winklevossal együtt egy újabb podcastben vett részt ez alkalommal Simon Sinek készített velük interjút. Sinek azzal vált híressé, hogy hosszasan beszélt egy műsorban arról, miként méregzi meg a mai fiatalok életét a közösségi média, milyen káros hatásai vannak a jelenségnek. A mostani beszélgetés során a pénz jövője, illetve hogyan adhatjuk vissza az emberek kezébe az irányítást, ami az életük legfontosabb elemeit illeti.
We're continuing to bring crypto mainstream. @winklevoss and I sat down with @simonsinek to discuss how #Bitcoin and crypto are the answer to the world's money and Internet problems. https://t.co/NnJuyW8bhq
— Tyler Winklevoss (@tylerwinklevoss) August 17, 2020
Pavel Durov a Telegram indulását eleveníti fel
A titkosított üzenetküldést bárki számára lehetővé tévő Telegram alapítója, a vezető orosz közösségi média platform, a Vkontakte alapítója arról tweetelt, hogy milyen is volt az applikációja, amikor hét évvel ezelőtt elindult. Akkor még “csak” egy iPhone applikáció volt, elmondása szerint azért, mert akkor ott volt érdemes minőségi applikációkat indítani, most azonban már más a helyzet. Egyben büszkén jelentette be a titkosított videóhívás, mint új funkció indulását a Telegram rendszerében.
Exactly 7 years ago Telegram started as an iPhone app. Today we are launching encrypted Video Calls – first on Android due to reasons explained below. Unlike 2013, 2020 is a year when most mobile apps (including Telegram) are best used on an Android phone. https://t.co/e4BlUpLXsi
— Pavel Durov (@durov) August 14, 2020
A piac vegyes képet mutat, az elmúlt hetek emelkedései még “velünk vannak”, nem történt - még - jelentős korrekció, ám az bizonytalan, hogy a következő napok, hetek során a bitcoin árfolyam merre indul el. A bikák és a medvék most egymásnak feszülhetnek, meglátjuk, hogy mi fog történni. Az biztos, hogy a piac egészének kedvező hangulata még adott, kiderül, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy tartsuk a felfelé tartó irányt.
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.