Coincash Blog fejléc

Cardano (ADA) hard fork: jöhetnek az okosszerződések!

CoinCash2021. november 8.

Egy versenyautó a háttérben a Cardano (ADA) jelével és felfelé mutató nyilakkal

Egy nemrég napvilágot látott hír szerint a Cardano sikerrel befejezte az Alonzo hard forkot. Ezzel a lépéssel az volt a cél, hogy bevezethessék a Plutus-alapú okosszerződéseket a cardano blokkláncokon. A Cardano az új fejlesztéseket a Twitter csatornáján jelentette be. A hurráoptimizmus azonban még talán egy kicsit korai, hiszen megjegyzik, hogy ez még csak a kezdeti fázis. Azt írják, hogy az a küldetés, amelyen már jó ideje dolgozott egy egész közösség, még csak most kezdődik. Olyan decentralizált rendszert szeretnének kiépíteni, amely kiterjeszti a gazdasági identitást, valamint a lehetőségeket is mindenkire és mindenhol. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg az előzményeket, majd a következményeket, valamint vizsgáljuk meg a hard forkot is!

Az ADA és a Cardano életre hívása

A Cardanot az Ethereum társalapítói, Charles Hoskinson és Jeremy Wood alapította 2017 szeptemberében, azaz négy éve. Ezt a pillanatot a szokásosnál hosszabb, két évig tartó fejlesztés előzte meg. Az alapítók bátorságát igazolja, hogy a vezető altcoin mögül kihátrálva hozták létre saját kriptovalutájukat. Ezt abból a célból tették, mert olyan megoldást szerettek volna kipróbálni, amire vagy a körülményesség vagy a költségek miatt nem lett volna lehetőség.

A Cardano egy nyilvános Blokklánc, nevét egy matematikusról kapta. A Cardano Foundation nonprofit szervezet mögött az IOHK Blokklánc fejlesztő és kutató cég, valamint az Emurgo, a japán startupokat támogató vállalat áll.

A Cardano kezdeti céljai

Az már a kezdetekkor a kitűzött célok között szerepelt, hogy az Ethereum dominanciájával vetélkedjenek, mind a decentralizált pénzügyet, mind a Web3 alkalmazásokat illetően. Továbbá az is meghatározott szándék volt, hogy a Blokklánc futtasson okos szerződéseket és valuta tranzakciókat is.

A Cardanót nem egy forkból indították, hanem teljesen nulláról kódolták a blokkláncot. Mérlegelték az egyes projektek erősségeit, gyengeségeit, előnyeit és hátrányait, és információk birtokában kezdték el a saját blokkláncukat fejleszteni.

A Cardano natív tokenje az ADA, amelyből összesen 45 milliárd coint terveznek kibocsátani. Az ADA token governance funkcióval is rendelkezik, arra tervezték, hogy a tulajdonosai be tudjanak kapcsolódni a hálózat működtetésébe, aktív résztvevői lehessenek, és szavazhassanak olyan kérdésekben, ami a szoftver fejlesztési irányait, változtatását illeti.

Mit tesz lehetővé pontosan az Alonso fork?

Az Alonso fork azért nagy dobás, mert utat nyit az okos szerződések írása előtt a Cardano számára. Mindez a Plutus szkriptek segítségével történik. Lényegében létrehoztak egy okos szerződés fejlesztési nyelvet és végrehajtási platformot, ami a Haskell programozási nyelvet alkalmazza.

Az Alons forkkal szemben azonban észszerű elvárásokra inti a csapat a közösséget. Ez jogos, hiszen a Cardano első dAppja sikertelenül startolt, a tesztek során komoly hibák mutatkoztak a tranzakciók feldolgozásakor.

A frissítéstől sokat várnak, néhányan talán túlságosan is sokat. Lesznek, akik azonnal a dAppok kifinomult ökoszisztémájára számítanak, amelyek rögvest a frissítést követően elérhetőek lesznek. Ezen a ponton kell kezelni ezeket az elvárásokat.

Cardano (ADA) hard fork: ez lehet a következmény

A Cardano kapcsán azért fogalmaztak meg kritikákat korábban, mert eddig még az okos szerződés funkciók nem voltak elérhetőek. Nos, most már ennek kapcsán nem érheti szó a ház elejét.

Augusztus elejétől a natív token, azaz a Cardano (ADA) árfolyama szépen kilőtt. Minden rekordot megdöntő magasságba került az értéke, 3,1 dollárnál is járt szeptember elején, de egyes elemzők úgy vélik, hogy az 5 dolláros árfolyam elérése is reális lehet. Ahhoz képest, hogy 2020 végéig ez az érték folyamatosan 0,2 alatt volt, ez igencsak szép eredmény.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.