FTX-botrány: minden részlet egy helyen
CoinCash2022. november 10.
Pánikhangulat, szaftos pletykák, vádaskodások: a kripto világot az őrületbe kergette az FTX Kriptovaluta tőzsde bedőlése. Vörös színben pompázik a piac, aminek egyesek örülnek, hiszen a szokásostól eltérően hamarabb érkezett el a Black Friday, és így aktuálissá vált a “buy the dip” szleng. Mások viszont a hátuk közepére sem kívánták volna a történteket, és nem örülnek a 16 000 dolláros bitcoinnak. Klisé ugyan, de ami nem öl meg, az valóban megerősít – feltéve, ha az FTX két lábon tud maradni. A jelen helyzetre való tekintettel ugyanakkor inkább a kevésbé pozitív végkifejlet mellett tennénk le a voksunkat, de mint tudjuk, teher alatt nő a pálma... Lássuk a részleteket – mégiscsak a szektor történelmének egyik legnagyobb botrányáról van szó!
Az FTX bukása dióhéjban
A Bitcoin éves mélypontra zuhant, és benézett még a 16 000 dolláros árfolyam alá is, miután futótűzként terjedt el a hír, miszerint az FTX, a harmadik legnagyobb Kriptovaluta tőzsde likviditási válságba került. Egyesek attól tartanak, hogy egy újabb Terra-botrány van a láthatáron, ami az év elején egyszer már jócskán megviselte a piacot (erről bővebben ide kattintva olvashatsz). Az i-re a pontot a Binance feje, Changpeng Zhao (CZ) tette fel, amikor is bejelentette, hogy – miután Twitter-bejegyzésein keresztül többször is belerúgott – felvásárolja riválisát, amelynek vezetője, Sam Bankman-Fried elviekben a történtekre hivatkozva a segítségéért fohászkodott.
A szándéknyilatkozat aláírása után nem kellett sok ahhoz, hogy az érintettek tömegesen elpártoljanak az FTX kriptotőzsdétől, mivel úgy tűnt, hogy a Binance lépése egy mentőakció volt (ami sejteti, hogy valami tényleg nincs rendben). A jelentések szerint három nap alatt mintegy 6 milliárd dollár értékű kriptovalutát vontak ki a platformról; az pedig már csak olaj a tűzre, hogy az FTT token is mély zuhanásba kezdett, ami magával rántotta a kevésbé kitartó Kriptovaluta hívők táborát, és ezzel együtt a teljes kripto piacot is. Dióhéjban ennyi lenne a történet, de ahhoz, hogy alaposan megértsük a probléma miértjét, érdemes a kulisszák mögé is benéznünk, ahol bizony nem minden úgy alakult, ahogy azt az ember elvárná.
Az FTX-botrány kezdete: hogyan keveredtünk ide?
Az ügy egy napokban kiszivárgott pénzügyi jelentéssel kezdődött el, miszerint az FTX kriptotőzsdéhez szorosan kapcsolódó, Bankman-Fried által alapított Alameda Research mérlege azt mutatja, hogy a vállalat a közeljövőben eladósodhat és fizetésképtelenné válhat. Az FTX-et érintő probléma pedig ott kezdődik, hogy a vállalat több milliárd dolláros vagyonának tetemes részét FTT token teszi ki. A pénzügyi adatok megjelenése után mind az Alameda vezérigazgatója, Caroline Ellison, mind Bankman-Fried igyekezett csillapítani a kedélyeket, és rácáfolni a helyzetre, ám már akkor is érezhető volt, hogy a befektetők bizalma megtorpant, és már csak egy szikra kellett a botrány kirobbanásához. A szikra pedig voltaképpen CZ volt, miután bejelentette, hogy megszabadul összes FTX token állományától (ami egyébként becslések szerint félmilliárd dollárt érhet), hozzátéve, hogy egy ideje Bankman-Fried tevékenysége már szúrta a csőrét, mivel a férfi elviekben titokban kriptovaluta ellenes törvényhozókkal szövetkezett. A bejelentés után közvetlenül kitört a pánik, az FTX hívei kivonultak a kriptovaluta tőzsdéről és egyenesen a Binance karjaiban találtak megnyugvást, amelynek feje a „felhasználók érdekében” végül az FTX lehetséges felvásárlásáról posztolt.
Fordult a kocka, a Binance meghátrált
Noha mindez szép és jó, azt ne felejtsük el, hogy bármennyire is szépen hangzik, a „likviditási probléma megoldása” éppen kapóra jött a Binance-nek, miután ügyesen riválisa alá fúrt. A világ már egyébként is legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje az akvizíciónak köszönhetően ugyanis így tovább terjeszkedhetne – vagy legalábbis ez lett volna az elképzelt forgatókönyv. Szerdán azonban az esti órákban CZ úgy nyilatkozott alkalmazottainak, hogy az „FTX bukása senkinek sem tesz jót az iparágban”, és (egykori) vetélytársa anyagi helyzetére hivatkozva arra a következtetésre jutott, hogy mégsem vásárolja meg a kriptovaluta tőzsdét, de mindenkit arra ösztönzött, hogy a helyzet csillapodásáig ne adják el FTT tokenjeiket.
A szabályozók is ráharaptak a csalira
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) a jelentések szerint kiterjesztette az FTX platformmal kapcsolatos, hónapok óta tartó vizsgálatát. A szabályozók ugyanis úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az amerikai tőzsdékre vonatkozó törvényeket. Mindeközben az amerikai igazságügyi minisztérium azt boncolgatja, hogy a vállalat a pénzmosási szabályokkal is szembe ment, ami még egy lapáttal rátenne a cég egyébként is rizikós helyzetére.
Az Alameda Research weboldalát egyébként a Binance szándéknyilatkozata után lekapcsolták, vagy legalábbis egy időre priváttá tették, ami további zavargásokat váltott ki a platform felhasználói között. Forrósodik a talaj tehát az FTX kriptotőzsde lába alatt, és egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállalatra. Ami viszont a kriptovaluta piacot illeti – nos, rosszabb napokat is megéltünk már. Ne feledd, hogy még a legjövedelmezőbb részvények is volatilisak, ha viszont a hosszabb, tíz éves időtávot nézzük, akkor még mindig messze a Bitcoin a legjobban teljesítő eszköz! Szóval HODL, bízzunk tovább szeretett kriptovalutáinkban!
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.