Coincash Blog fejléc

Hódít a blokklánc a felsőoktatásban

Györfi András2020. június 13.

Blokklánc oktatás

A Bitcoin 2009-es indulása óta nem volt könnyű dolga azoknak, akik a kriptopénzek, és a Blokklánc technológia iránt érdeklődtek, fórumokról, innen, onnan, amonnan kellett megtanulniuk a “szakma”, vagyis a terület alapjait. Persze a kriptográfiával már korábban is foglalkozó szakembereknek, tapasztalt programozóknak nem feltétlenül volt ez nagy kihívás, hiszen minden alap a fejükben volt, ami a Bitcoin megértéséhez szükséges lehetett.

Ellenben ha egy “laikus”, például egy közgazdász, egy mérnök, vagy akár egy buszvezető szerette volna megérteni, hogy mi is ez az egész, akkor nem, vagy alig álltak rendelkezésre ehhez oktatóanyagok. Persze ahogy szép lassan nőtt a kriptopénzek jelentősége, úgy elszaporodtak a különböző blokkláncot és bitcoint magyarázó könyvek, kiadványok, ebookok, mára pedig eljutottunk oda, hogy már számos nagy múltú oktatási intézmény önálló kurzusokat is kínál a témában.

Blokklánc az oktatásba

Bemutatjuk, hogy a világban hol, és milyen formában tanítanak Satoshi álmáról, és a követőiről, azaz hogy áll most a Blokklánc oktatás. Egyre nagyobb igény mutatkozik a munkaerő keresleti oldalán, vagyis a cégeknél a blokklánchoz kötődő ismeretekre olyan vállalatoknál, mint az IBM, a JP Morgan Chase, az Amazon, a Microsoft, illetve az American Express és sokan mások.

A járványhelyzet előtti összeállításokból dolgoztunk, akkor még úgy tűnt, hogy főként offline, vagyis klasszikus oktatási formákban kínálják a Blokklánc tudást az egyetemek, az érintett országok köre pedig igazán szerteágazó. Természetesen az informatika területén hagyományosan erős, és méreteiben is meghatározó USA vezet, itt találjuk a legtöbb olyan felsőoktatási intézményt, ami már nyitott a Bitcoin és a blokklánc oktatás felé.

De az USA mellett vannak egyetemek Cipruson, Spanyolországban, Dél-Afrikában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Oroszországban, Ausztráliában, Malajziában, Indiában és Kínában is, akik már rendelkeznek blokklánc irányú képzésekkel.

Sőt, most már nem csupán arról van szó, hogy egy-egy fintech (financial technology) képzés keretében akadnak kurzusok, amik a blokkláncról és a kriptopénzekről szólnak, hanem kifejezetten az a cél, hogy blokklánc “mesterré” váljanak a hallgatók, csak és kizárólag ezzel foglalkoznak a képzés során.

Cipruson bitcoinban is lehet fizetni a tandíjat

A ciprusi University of Nicosia volt a világon az első, méghozzá már 2014-ben, aki blokklánc tematikájú oktatást kezdett online, angol nyelven. Mintegy tizenkétezer dollár a képzés, ám azok a diákok, akik bitcoinnal fizetnek öt százalék kedvezményt kapnak, ezzel is elősegítendő a terület fejlődését. Arról mondjuk nincs információnk, hogy a bitcoinban beérkező tandíjat az egyetem rögtön leváltja fiat pénzre, vagy HODLerként tartja az így megszerzett bitcoint.

Blokklánc képzések az USA-ban

Az Egyesült Államokon belül számos nagy múltú, és talán még nagyobb nevű kampusz döntött már úgy, hogy blokklánc képzéseket indít, köztük a Duke University, a Cornell, az MIT, a Georgetown University, a Princeton, a New York University, a Stanford, Berkeley és mások.

A trend emelkedőben van, egyre több oktatási intézmény érintett a témában, olyannyira, hogy 2018 és 2019 között, egyetlen év leforgása alatt 42%-al nőtt azoknak az amerikai egyetemeknek a száma, amik blokklánc oktatást kínálnak.

A Cornell University áll az élen. Ott 14 önálló képzést kínálnak a témában, 2018-ban ugyanez az érték még “csak” 9 volt. Külön érdekesség, hogy igen szerteágazóak azok a tanszékek, amik a területtel foglalkoznak, 70%-uk nem rendelkezik informatika gyökerekkel. Jog, társadalmi tanulmányok, közgazdaságtan, ilyen és ezekhez hasonló tanszékek döntöttek úgy, hogy blokklánc képzéseket indítanak, ebből is jól látszik, hogy mekkora jelentősége van a technológiának.

Nem csak a kínálat, de a kereslet is nő, egyre több hallgató dönt úgy az utóbbi évek során, hogy ilyen irányban - is - képzi magát. 2018-ban még a diákok 9, 2019-ben már 18%-a vett fel blokklánc témában induló kurzusokat, vagy iratkozott be ezekre a képzésekre.

50 vizsgált egyetemből 41 rendelkezik már blokklánc képzésekkel, úgy tűnik egyöntetű a vélekedés, miszerint érdemes foglalkozni a témával.

Itthon a Corvinus és az Edutus Egyetemen tudunk a blokkláncról tanulni

Itthon a Corvinus Fintech Center foglalkozik a témával, egyik vezetőjük, Trinh Anh Tuan társszerzője az első magyar nyelvű kriptopénz tematikájú könyvnek, ahogy jelen cikk szerzője is. Az Edutus Egyetem itthon az első, aki önálló, dedikált blokklánc képzést indít, 2020 őszétől.

Mellettük több szaklap is kínál ingyenes oktatóanyagokat Magyarországon, különböző szakemberek szintén kínálnak könnyen emészthető leírásokat blogjaikon, weboldalaikon.

Ha van valami, ami lakmuszpapírként jelzi egy terület jelentőségét, akkor az az, hogy hogyan viszonyul hozzá a felsőoktatás. Könnyű belátni, hogy miért, hiszen a ahogy mondani szokták a “jövőbe fektetünk”, azok a fiatalok, akik ma az iskolapadban ülnek, holnap a világ, legalábbis a gazdaság vezetői lesznek. Éppen ezért örömteli minden kriptopénz érdeklődőnek azt látni, hogy a mögöttes technológia, a blokklánc már ott lesz a fejében a jövő vezetőinek.

_Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

A Cardano továbbra is dominál a szavazásokon

A Cardano továbbra is dominál a szavazásokon

A Weiss Crypto, egy megbízható kriptovaluta és pénzügyi szervezetek értékelésével foglalkozó ügynökség legutóbbi felmérése szerint a Cardano elsöprő fölénnyel nyerte meg a legjobb technológiával rendelkező altcoinról szóló szavazást.
A BlackRock szerint az ügyfelek bitcoint vásárolnak, hogy védjék magukat az amerikai adósságválság ellen

A BlackRock szerint az ügyfelek bitcoint vásárolnak, hogy védjék magukat az amerikai adósságválság ellen

A Bitcoin kétségtelenül „kockázatos,” de nem „kockázati eszköz,” állítja az eszközkezelő.
Az AI deepfake támadások túlmutatnak a videókon és hangfelvételeken

Az AI deepfake támadások túlmutatnak a videókon és hangfelvételeken

A kriptotárcákat célzó AI-alapú deepfake csalások száma egyre nő, a szakértők pedig a fejlődő fenyegetésekre figyelmeztetnek, és arra buzdítják a felhasználókat, hogy védjék meg digitális vagyonukat.
Chang Hardfork és a Cardano Voltaire Éra: Új korszak a blokklánc kormányzásban

Chang Hardfork és a Cardano Voltaire Éra: Új korszak a blokklánc kormányzásban

A Cardano blokklánc fejlődésének egyik legfontosabb mérföldkövét érte el a Chang Hardfork sikeres bevezetésével 2024 augusztusában.