Magyarok és a Cardano: itthon egyedülálló kezdeményezés
CoinCash2020. október 6.
Hiába, mi magyarok mindig szeretjük kivenni a részünket az innovációból, nincs ez másképp a Blokklánc világában sem. Most egy újabb hazai projektről számolunk be, ami nem máshoz, mintsem az Ethereum egyik kihívójához, a Cardanohoz kapcsolódik. Egy különleges projekt, aminek kriptopénze, az ADA is egyre sikeresebb, most százezer forintos értékhatárig +3% kedvezményt biztosít a CoinCash a váltása során.
Először lássuk, mit is kell tudnunk erről a projektről, majd rátérünk a magyar vonatkozásra egy interjú keretében.
Mi áll a Cardano mögött?
Charles Hoskinson, a Cardano vezetője korábban az Ethereum egyik alapítójaként dolgozott, nem csoda hát, hogy komoly szakemberről van szó. 2015-ben hagyta ott a nagy elődöt, hogy megszülethessen a Cardano, egy harmadik generációs Blokklánc. Applikációk, natív tokenek, ez a két funkcionalitás került a projekt középpontjába.
De mindezeken túl más problémákra is igyekeznek megoldást kínálni, ezeket érdemes kiemelnünk:
-másodpercenkénti tranzakciószám, ami jelenleg alig éri el a 10-et a bitcoin esetében, más vezető projektek sem teljesítenek sokkal jobban,
-különböző Blokklánc rendszerek közötti átjárhatóság, kommunikáció,
-egy decentralizált közösség fenntarthatósága.
Sokan a Microsoft-Apple szembenállás és különbségek példájával élnek, amikor az Ethereum és a Cardano kerül szóba, hiszen utóbbi a Proof-of-Work fenntarthatatlanságára is igyekszik megoldást nyújtani azzal, hogy a Proof-of-stake konszenzus mechanizmust választotta.
2020 július 20-án indult a mainnet, fél év előkészítés után. Több mint 1100 node kezdhette meg a tranzakciók validálását, nem volt könnyű bekerülni, sokan jelentkeztek. Az egyik csomópont, az AdaStarNode hazai kézbe került, lássuk a résztvevők bemutatkozását, majd következzék egy rövid interjú!
Kik vesznek részt az AdaStarNode projektben?
Leé Robby
Folyamatok kidolgozásával és fejlesztésével dolgoztam mielőtt kripto őrült lettem. Multik után inkább saját célokat határoztam meg. Elindítottam egy vállalkozást, egy másikat tovább fejlesztettem. A kriptot folyamatosan tanultam, fejlődtem és elkezdtem másoknak is segíteni a Coinpappa csatornával a YouTubeon. Amint kikristályosodott, hogy a staking vonal érdekel a kripton belül, egyre nagyobb figyelemmel voltam a Cardano iránt, az utolsó fél évem már szinte velük együtt telt. Részt vettünk a tesztnetes etapban és sikeresen futtatunk egy node-ot, most pedig fut a Mainneten az AdaStarNode és várja hogy elindítsuk az ismertté válás útján!
Twitter: @coinpappa
Váczi Krisztián
Tervezésben és minőségbiztosításban van tapasztalatom, 10 éve programok készítésével is foglalkozom. Az elmúlt fél évben teljesen megváltozott a nézetem a kriptoval kapcsolatosan, ebben a Cardano-nak nagy szerepe volt. Hiszem, hogy a Cardano-val teljesen új lehetőségek lesznek elérhetőek, amelynek előnyeiből én is szeretnék részesülni. Az AdaStarNode-nál a node telepítése és fenntartható működése a feladatom. A tesztneten sikerült egy node-ot futtatnunk, aminek beállításában volt bőven kihívás. Ennek köszönhetően a mainnet-es node telepítése, kezelése és fejlesztése gördülékenyen ment és megy. A node folyamatos frissítése, és amennyiben ez még lehetséges, a biztonságosabb és stabilabb környezet foglalkoztat mostanában.
Twitter: @KrisztianVaczi
Rátz Tibor
10 éves kommunikációs tapasztalattal rendelkezem. Voltam a Telenor közösségi média managere ahol Magyarország legnagyobb telkós közösségét és Facebook rajongói oldalát építettem. A nevemhez fűződik az ország első nagyobb szabású chatbot projektje és a teljes közösségi média ügyfélszolgálat kidolgozása. A chatbotok világában egy rövid kitérőt tettem mielőtt a kirpto világba csöppentem és itt is ragadtam. Az elmúlt 3 évben a CoinCash Kriptovaluta váltó marketing és kommunikációs projektjén dolgoztam. Közösséget építek, tartalmat gyártok, edukálok és folyamatos információ éhségemnek köszönhetően találkoztam Robbyval, aki olyan szeretettel beszélt a Cardano projektről, hogy esélyem sem volt ellenállni és most már én is az ADA rajongó Node építő csapatban küzdök a sikeres projektért.
Twitter: @ratztibor LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/ratztibor/
Kiket vártok, hogy veletek együtt vegyenek részt a stakelés munkájában?
Lányokat, fiúkat, időst és fiatalt. Egyszóval mindenkit. A CoinPappa csatornán és az @adastarnode Twitter csatornán minden segítséget megadunk a Cardano vásárláshoz és a stake-be delegáláshoz.
Mi a pontos célotok, miért csináljátok?
Hiszünk a Cardano projektben, szeretnénk, ha egy sokak által kedvelt és használt node-ot tudnánk építeni, ami hasznos része a hálózatnak.
Hol találjuk meg az AdaStarNode-ot?
Induláshoz mindenképpen érdemes felmenni a CoinPappa csatornára, ott sok hasznos információt és segítséget is kaphatunk. Az ASN, azaz AdaStarNode elérhető a Yoroi és a Daedalus walletekben, a delegálás fül alatt.
Mikor indultatok el?
2020 márciusában a Byron-tesztneten kezdtük meg az ismerkedést a Rust-ban leprogramozott node építéssel. Ezt a node-ot még felhő alapú szerveren futtattuk. A tesztnetes frissítések, fejlesztések sokat segítettek abban, hogy a rendszer minden részletét, összetevőjét alaposan megismerjük, kiismerjük.
Később a node-hoz használatos programot Haskell-ben programozták le, ennek telepítése, kezelése és fejlesztése sokkal rugalmasabb és kijelenthetjük azt is, hogy felhasználóbarát.
A Shelley-mainnet 2020. július 29-én indult el, mi 2020 augusztus 13-án regisztráltuk a node-unkat a 211-es Epoch-nál.
Ez a node már saját tulajdonú szerveren fut, amely teljesítményben, megbízhatóságban és biztonságban is felveszi a versenyt a felhő alapú szerverekkel.
Vannak hasonló kezdeményezések itthon?
Nem tudunk róla. Működő stakepool nincs másik Magyarországon, ebben biztosak vagyunk.
Számotokra ez “csak” egy hobbi, vagy egyszer talán ebből szeretnétek megélni?
Hobbinak indult, de egyre profibb eszközöket és technikákat használunk, így már messze meghaladta a hobbit, jó úton haladunk a professzionális működéshez.
Tervezitek akár további stakeing node-ok építését is?
Először ebből a projektből szeretnénk kihozni a maximumot, de egyáltalán nem zárjuk ki, hogy a tanultakat felhasználva, a jövőben új projektet is elindítsunk.
Honnan jött az inspiráció?
Lenyűgöző számunkra, hogy milyen hasznos, építő munkát végez a teljes Cardano team. Hiszünk benne, hogy a pénzügyi tudatosság előre viszi a magyarokat és szeretnénk támogatni a pénzügyi függetlenség felé haladó úton a honfitársainkat.
Emelett persze a kíváncsiság is nagyban közrejátszott. Technikai és pénzügyi érdeklődés egyaránt jelen van a csapatban, egyikünk sem szereti a centralizációt, nagy rajongói vagyunk a decentralizált világ koncepciójának. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon egyedüliként jelentősen hozzájárulhatunk ehhez.
Hány Cardano node üzemel?
Jelenleg 1163 node van a világszerte, a számuk folyamatosan gyarapszik. A nemzetközi közösségek aktívak, segítik is egymást.
Mikor indulnak az okosszerződések a hálózaton?
Charles szerint a testnet a 3.negyedévben indul, a mainneten 2021 első negyedévében.
A Cardano egy ígéretes projekt, azonban azt, hogy valóban “Apple” lesz-e belőlük a “Microsoft szerű” Ethereum mellett csak az idő döntheti el. Mi mindenesetre sok sikert kívánunk a magyar csapatnak!
A CoinCash 100 000 forint értékhatárig 3% kedvezményt ad mindenkinek ADA váltás során!
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.