Putyin egyetlen aláírással elismerte és korlátozta is a kriptopénzeket
Györfi András2020. augusztus 3.
A fontos, a piac egészének fejlődését segítő hírekről mindig azzal a felütéssel szoktunk beszámolni, hogy “újabb, fontos eseményről számolhatunk be”, a mostani témánk kapcsán azonban nem vagyunk biztosak abban, hogy jogos-e a lelkesedés. Történt ugyanis, hogy Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin aláírt egy dokumentumot, ami a kriptopénzek helyzetét tisztázza a világ egyik legnagyobb országában.
Azért kissé ellentmondásos az elfogadott törvényjavaslat, mert egyfelől elfogadja, tisztázza a kriptopénzeket, sőt, jogi státuszt ad számukra, másfelől viszont tiltja azok elfogadását fizetség gyanánt. Az orosz parlament, a Duma július 22-én fogadta el az anyagot, az elnök múlt pénteken írta alá, érvényességet pedig 2021 január elsejétől nyer.
Nem pontosan az van benne, amire a kriptos közösség számított
Az első fontos, és örömteli tartalmi eleme a törvénykezésnek az, hogy definiálja a kriptopénzeket, meghatározza őket, mint “aggregált elektronikus adat”, mely “fizetségként elfogadható”, azonban gyorsan hozzáteszik, hogy “nem monetáris egysége” az Orosz Föderációnak, vagy bármely más államnak. Egyben azt is megtudhatjuk, hogy befektetési célra is alkalmas, persze ez a piac számára nem újdonság, mégis jó látni, hogy egy nemzet ezt hivatalos dokumentumában is kijelenti.
Ám a korrekt, hiteles, objektív kijelentések után jön a “feketeleves”, hiszen a következőkben arról van szó, hogy termékek, szolgáltatások megvásárlására ezek az eszközök nem használhatóak.
Majd kiderül az is, hogy a birtoklás joga biztosított, ez ismét egy kifejezetten pozitív, üdvözlendő döntés. A vegyes benyomásokat egy igazán komoly jelentőségű, határozottan pozitív “fejlemény” követi, ugyanis arról is a döntéshozók arról is rendelkeztek, hogy az ország bankjai akár váltót is üzemeltethetnek a digitális eszközök számára, feltéve, hogy regisztrálnak erre a célra a Bank of Russia nyilvántartásában, és a központi banknál.
A központi bank kapja az autoritást a kriptopénzekhez kapcsolódó ellenőrzésekre, engedélyek kiadására, és általában a terület felügyeletére. Vitás, jogi ügyekben csak akkor élhet kifogással egy magánszemély, ha korábban a szóban forgó kriptopénz(ek) tulajdonlását tisztázta a hatóságokkal, úgy tűnik fontos a kontroll, és a transzparencia.
Anatoly Aksakov, a Duma pénzügyi bizottságának vezetője az orosz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy most ugyan kikerültek olyan fontos fogalmak, mint például a token, vagy a bányászat, azonban ezeket egy következő, előreláthatólag az ősz folyamán benyújtandó törvénytervezetben fogják tisztázni.
A Putyin elnök által aláírt, szóban forgó törvényt már közzé is tették a hivatalos állami weboldalon, oroszul tudók számára itt érhető el.
Annak ellenére, hogy kissé csalódást keltő az, hogy fizetőeszközként - egyelőre - nem használhatóak a kriptopénzek Oroszországban, mégis fontos lépésekről van szó. Az orosz állam felfigyelt a területre, hiszen a mérete már megkövetelte a “foglalkozást”. Úgy tűnik nem csak felfigyelt rá, de megérteni is igyekezett, miután megértette, az volt a célja, hogy értelmes, sőt, talán kifejezetten korrekt törvényt írjon, természetesen az állam, illetve a lakosság érdekeit szem előtt tartva. Úgy döntöttek, ahogy, ám a nemzetközi sajtóban elérhető információk alapján a döntésük részletei nem túl megengedőek, de nem is értelmetlenül szigorúak.
Pestiesen szólva azt is mondhatnánk, hogy “haladunk-haladunk”, csak nem feltétlenül olyan gyorsan, mint ahogy azt ezen a piacon sokan szeretnénk. Azonban a jobb későn, mint soha ősi mondás most fontosabb, mint valaha.
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.