Student Coin: minden, amit tudnod kell
Györfi András2020. március 23.
2021 a kriptopénz-piac robbanásszerű fejlődéséről szól, nem csoda, hogy egyre többen próbálnak meg profitálni a felfutásból. Van, aki befektetésekkel foglalkozik, van, aki új projekteket indít, hogy befektetéseket fogadhasson. Természetesen nem mindegy azonban, hogy mibe tesszük a nehezen megkeresett pénzünket, alaposan körül kell járnunk minden projektet. Ma a Student coin kerül terítékre, csapjunk bele!
Tőke kell az induláshoz
Még csak az ICO fázisnál tart a projekt, vagyis tőkét gyűjtenek az érmekibocsátáshoz. A tőkegyűjtést szakaszokra bontják, a bemutatkozó oldaluk tanúsága szerint már 9,7 millió dollárt szedtek össze a befektetőktől.
Ehhez képest a mostani körben eddig még csupán 16 400 dollár jött össze cikkünk születéséig, egyelőre úgy tűnik, hogy ez az etap egy kissé nehezen indul be. Önmagában az ICO-val, mint tőkegyűjtési módszerrel nincs semmi baj, azonban az kissé visszás, hogy a Student coin nem tisztázza kielégítően a céljait, és azt, hogy pontosan mire fogják használni a befolyt tőkét. Ez intő jel.
DeFi, NFT, minden egyben
Joggal merül fel az alapkérdés, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik a Student coin. A válasz már nem ilyen egyszerű, egyelőre úgy tűnik, hogy pestiesen szólva: mindennel is. Azt ígérik, hogy egy olyan platformot indítanak, amin bárki könnyedén létrehozhat NFT, illetve DeFi tokeneket saját, vagy céges célra. Nem szerencsés, ha egy kriptopénz projektnek nincs határozott, tőmondatban átadható célja, ez ismét olyasmi, ami gondolkodóba ejtheti a befektetőt.
Miért Student Coin?
Az is jó, és fontos kérdés, hogy tulajdonképpen miért kapta ezt az elnevezést a projekt. A válasz az, hogy azért "student", vagyis diák coin, mert diákokat kötnek össze, méghozzá állításuk szerint a világ 500 legjobb egyeteméről. Arról azonban sajnos már nem tudunk meg többet, hogy pontosan hogyan, és milyen céllal kötnek össze diákokat. Ha megnyitjuk a projekt White Paper dokumentációját, akkor ott kiderül, hogy az oktatási rendszerek tokenizációja a céljuk, legalábbis az egyik céljuk. Sőt, egy multi-egyetem platformot is igyekeznek létrehozni, ami világszerte összeköti a felsőoktatási intézményeket. Fel is sorolnak sok tucat egyetemet, akikkel már együttműködést alakítottak ki az elmúlt időszakban. Azonban az sajnos nem derül ki, hogy pontosan mi ezeknek az együttműködéseknek a célja. Megnéztük egy-egy egyetem bemutatkozó oldalát a felsoroltak közül, de nem találtuk nyomát a Student coinnal folytatott együttműködésüknek. Ez persze nem jelenti azt, hogy valótlan állításokat tenne a projekt, de mi cikkünk írása során nem tudtuk igazolni az egyetemi együttműködéseket. Ez különösen aggasztó, hiszen gondoskodniuk kelett volna arról, hogy könnyen ellenőrizhetőek legyenek az állításaik a partneri együttműködéseiket illetően. Ez ismét egy intő jel.
A közösségi média egyszerűsége
Az egyik legfontosabb, vissza-visszatérő üzenetük az, hogy olyan egyszerű tokeneket létrehozni ezen a platformon, mint amilyen könnyű a közösségi média használata. Erről sajnos nem tudtunk meg többet, de ez a megközelítés nem lenne rossz, hiszen valóban praktikus lenne egy olyan felület, amin könnyedén, akár pár kattintással hozhatunk létre új tokeneket. Ez valóban egy jót ötlet, egyelőre azonban kérdéses, hogy ezt valóban megvalósítja-e a projekt, és ha igen, mikor.
STC, a kriptopénz
Elérkeztünk a lényeghez, az STC az a kriptopénz, ami - elméletileg - a teljes ökoszisztéma lelkét jelenti. Ha minden igaz, ez a belső elszámolási egység, ami a rendszerben zajló folyamatokat olajozza, ami mindent lehetővé tesz. Az ígéretek szerint a 2021 februárjától áprilisáig húzódó ICO keretében gyűjtött tőkéből a következő célokat valósítják meg az STC kapcsán:
Saját váltó
STC terminál
Az STC applikáció
STC felvétele a vezető kriptopénztőzsdékre
Ezek a célok érthetőek, jogosak, az viszont már okoz némi fejtörést, hogy miért itt jelennek meg ezek a feladatok, pontosabban célok:
Oktatási adatbázis létrehozása
Top egyetemekkel együttműködés kialakítása
Ezek a célok szépek, viszont ahogy azt a következő pontban látni fogjuk: nincsenek kellően alátámasztva, sem kifejtve, ez ismét kétségeket ébreszt.
Ez miért White Paper?
A Student Coin White Paper meglehetősen furcsa. Ennek a dokumentációnak klasszikusan az a feladata, hogy egy kriptopénz-projekt technikai, technológiai leírását adja. Mély részletekről van szó általában, például arról, hogy milyen a Blokklánc felépítése részleteiben, milyen programozási nyelveket fognak használni az egyes részfeladatokhoz és így tovább.
Ehhez képest a Student Coin White Paper sokkal inkább hasonlít egy marketing anyagra, inkább olyan, mint egy szórólap. Színes-szagos, sok a szép, csillogó ábra és a fotó benne. Persze információból is sokat találunk, azok azonban számunkra nem álltak össze egy koherens egésszé. A White Paper lenne a legfontosabb eszköze egy kriptopénz projektnek ahhoz, hogy meggyőzze a világot a hitelességéről, és a minőségéről. A Student Coin nem tudta megugorni ezt a feladatot, nehéz így komolyan venni a White Papert.
Akkor átverés a Student Coin?
Nem jelentjük ki határozottan, hogy csalásról van szó. Azt azonban bizton állíthatjuk, hogy a kriptopénzek világában, 2021-ben ez önmagában még nagyon kevés. Óriási a verseny, ennél éppen ezért sokkal többet kell letenni az asztalra ahhoz, hogy labdába tudjon rúgni egy projekt.
A Student Coin egy erősen bizonytalan, kissé kétes projekt. Ennél sokkal jobb, kiforrottabb, felkészültebb projektek vannak a piacon. A Student Coin körüli bizonytalanságon az sem segít, hogy egy valóban szépen összerakott, minőségi bemutatkozó oldallal rendelkeznek.
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.