Több milliárd dollárból mínuszok – mi folyik a BlockFi háza táján?
CoinCash2022. december 8.
Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a BlockFi kriptohitelező platform jól állja a sarat, ám elég volt az FTX kriptovaluta tőzsde bedőlése ahhoz, hogy a vállalat hitelességével kapcsolatos kérdésekről is lehulljon a lepel. Cikkünkben alaposan megvizsgáljuk, mi vezetett ahhoz, hogy egy több milliárd ügyfélbetéttel rendelkező vállalat csődeljárással próbálja menteni a bőrét.
Szép csendben leépült a BlockFi
2021 májusában még minden jól alakult a BlockFi kriptohitelező vállalat számára: a bitcoin árfolyama rekordokat döntött, a cég 14 és 20 milliárd dollár közötti ügyfélbetéttel rendelkezett, és felhasználói száma megütötte a 225 ezer főt. Ha ilyen tetemes összegekről beszélünk, talán meg sem fordulna a fejünkben, hogy bármi is balul sülhet el – vagy legalább is igyekszünk optimisták maradni és hinni a cégek jelentéseinek.
Júliusban azonban már az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) is szimatot fogott, majd vizsgálatot indított a BlockFi ellen, aminek végkimenetele messze nem volt üdvös a kriptohitelező pénztárcája számára. Idén a vállalatnak a SEC vádjai miatt – amely többek között arra irányult, hogy a BlockFi be nem jegyzett értékpapírokat bocsátott ki – mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hiszen 100 millió dolláros bírsággal nézett szembe. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a Three Arrows Capital (3AC) bedőlését a BlockFi saját bőrén is megtapasztalta, mivel a cégnek a 3AC az egyik legnagyobb kölcsönfelvevője volt. Az FTX egyébként már ekkor is ügyesen mozgatta kártyáit, és 400 millió dolláros kölcsönt nyújtott a BlockFi-nek, és jószívűen felajánlotta, hogy az egész céget felvásárolja (erre később egyébként nem került sor). Ilyenkor azonban már érezhető volt a piaci nyomás, a bitcoin 20 ezer dolláros árfolyamszint alá esett, és az i-re a pontot végül az FTX összeomlása tette fel.
Hogyan kapcsolódik az FTX a BlockFi-hez?
A legtöbbször novemberben érkezik meg az első havazás Magyarországra, ám az elmúlt hónapban nemhogy hó, de még az ilyenkor általában zöldellő árfolyamgrafikon sem köszöntött be. Ha követed a mainstream híreket, biztosan hallottál az FTX kriptotőzsde bukásáról, amiről ide kattintva további, leleplezett igazságokat is olvashatsz. Az FTX bedőlése azonban nem csak magát a vállalatot, de az egész kriptovaluta piacot magával ragadta, és dominóként dőltek el a fél lábon álló cégek. A kriptotőzsde csődöt jelentett, ami igencsak rosszul esett a BlockFi-nek, hiszen annak még szüksége lett volna a Sam Bankman-Fried (az FTX alapítója) által beharangozott hitelkeretre. November 10-én az FTX tisztázatlan helyzetére hivatkozva a hitelező platform közölte, hogy szünetelteti a kifizetéseket és korlátozza a tevékenységet a platformján. A cég ezzel tudat alatt meg is ágyazott magának az összeomlásához, és a hitelező megkezdte a csődbejelentés előkészítését, amire november 28-án hivatalosan is sor került, cserben hagyva az immár csak 100 ezer fős ügyfélkörét.
A legújabb hírek szerint a BlockFi most azt tervezi, hogy független cégként átszervezi magát, hogy „ügyfelei számára mihamarabbi segítséget nyújtson” – de vajon bárki is képes lesz bízni a vállalatban a történtek után? Mindenesetre annyit a történtek után mindannyian elkönyvelhetünk, hogy nem minden arany, ami fénylik, és nem mindig kívülről kell várnunk a segítséget, hanem magunk is rá kell mutatnunk a rossz fiúkra.
Ha szeretnél még a témában olvasni, akkor Mogyorósi Attila, a CoinCash.eu ügyvezetője az Indexnek adott interjújában részletesen kifejtette az FTX-csőd további tanulságait, amelyet ide kattintva érhetsz el. Ha pedig érdekel a véleményünk a BlockFi bedőléséről, azt erre a linkre kattintva, az ügyvezetőnk, Mogyorósi Attila által adott szakértői interjúban tudod elolvasni.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.