Coincash Blog fejléc

Többen is nekimennek a kriptó mumusának Amerikában

CoinCash2023.05.12

Öt napja kitartóan esik a bitcoin jegyzése, közel két hónap után először esett 27 ezer dollár alá az árfolyam. Az ether érmék ára, amelyeket jó ideig az 1800 dolláros szint tartott, több, mint egy hónap után esett megint a támasz alá. A teljes piac közel 10 százalékot ereszkedett egy hét alatt. Az esésnek megint nincs különösebb kiváltó oka, legfeljebb annyi, hogy a felemás inflációs és munkaerőpiaci adatok már be voltak árazva, így semmi különösebb indoka nincs az árfolyamoknak emelkedni.

Kicsit csitultak az amerikai bankpánik hullámai is – ez kéz a kézben járhat a kriptó esésével, hiszen a bitcoinárfolyam épp a bankcsődhullám közepette indult meg felfelé. Egy hete nem lehetett hallani, hogy újabb bank került volna bajba, ami jó jel, hiszen a pénzintézetek pont, hogy a betétesi pánik miatt rogytak térdre. A jelenlegi piaci árazások alapján a kereskedők már ősszel 25 bázispontos kamatvágásra számítanak az Egyesült Államokban, ami Jerome Powell Fed-elnök szavait tekintve meglepő lenne. A Fed által leginkább követett inflációs mutató, a személyes fogyasztások indexe (PCE) ugyanis még áprilisban is enyhén emelkedett, szóval sok esély nincs arra, hogy az inflációs környezet érdemben javuljon az év végéig.

Támogatják a Coinbase-t az SEC-vel szemben

Több amerikai kriptocég is csatlakozott a Coinbase beadványához, amelyben a tőzsde az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletből (SEC), a kriptó mumusából próbál világos, egyértelmű kriptopiaci szabályokat kisajtolni. A SEC ugyanis szerintük ellehetetlenít egy fiatal, születőben lévő ágazatot azzal, hogy minden létező digitális eszközt értékpapírnak tart. Még a U.S. Chamber of Commerce (Kereskedelmi Kamara), Amerika legnagyobb gazdasági lobbiszervezete is megszólalt az ügyben. A kamara álláspontja szerint „senki sem tudja biztosan, hogy a szövetségi törvények értelmében mely digitális eszközök minősülnek értékpapírnak, ha egyáltalán vannak ilyenek.” A SEC-nek május 13-ig, tehát holnapig van ideje választ adni a beadványra, bár Gary Gensler SEC-elnök már korábban valószínűsítette: nem fognak érdemben reagálni.

Tarol a Uniswap

A negyedik egymást követő hónapban előzte meg forgalomban a Uniswap a Coinbase-t. A Uniswapon áprilisban 37 milliárd dollár értékben bonyolítottak le ügyleteket, míg a a Coinbase-en csak 34 milliárd dolláros volt a forgalom. Igaz, mindkét tőzsde forgalma trendszerűen esik, márciusban még 70 és 49 milliárd dollár volt a két adat. A statisztikát publikáló CCData kutatási elemzője, Jacob Joseph, azt mondta, hogy egyértelműen az USDC egydolláros szintjének átmeneti elvesztése volt a katalizátor, ami a decentralizált tőzsdék felé tolták a forgalmat, legnagyobb decentralizált tőzsdeként pedig a Uniswap jó helyzetben volt ahhoz, hogy kihasználja a csökkent piaci likviditást és a központi tőzsdékre irányuló fokozott szabályozási fókuszt.

44 milliárdos követelés az FTX ellen

Az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) közel 44 milliárd dollár értékű követelést jelentett be a csődbe ment FTX és kapcsolt vállalkozásai ellen. Az április 27-én és 28-án kelt beadványok szerint a legnagyobb követelések között szerepel egy 20,4 milliárd dolláros és egy 7,9 milliárd dolláros követelés az Alameda Research LLC-vel szemben, valamint két, összesen 9,5 milliárd dolláros követelés az Alameda Research Holdings Inc. ellen. A beadványt „Admin Priority” besorolással adták be, amelynek lényege, hogy a követelések elsőbbséget élvezzenek más hitelezők követeléseivel szemben. Az Alameda Research LLC-vel szembeni 20,4 milliárd dolláros követelést részletező csőddokumentumokból kiderül, hogy az IRS mintegy 20 milliárd dollárnyi partnerségi adót követel, a követelés fennmaradó összege több millió visszatartott jövedelemadót és béradót tartalmaz.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.