Coincash Blog fejléc

Túl nagy falat lenne az Ethereum 2.0?

Györfi András2020. august 24.

Vitalik Buterin és az Ethereum 2.0.

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója úgy látja, hogy “jó eséllyel” egyes applikációk a rendszerükben elbuknak, míg mások sikeresek lesznek, ezzel a nem túl meglepő felütéssel kezd a Cointelegraph remek cikke, ami a Blokklánc platform újdonságairól, és a kapcsolódó nehézségekről számol be.

A világszerte ismert Buterin, a nemzetközi kriptopénz közösség fontos alakja úgy látja, hogy a technikai kihívások az Ethereum 2.0 implementációja kapcsán nagyobbak, mint korábban hitték, mindezt egy podcast beszélgetés során mondta el hallgatóságának.

A podcast központi témája a Bitcoin és az Ethereum közötti “nyílt háború”, illetve az volt, hogy az orosz-kanadai Buterin rendszere miként lesz képes teljesíteni az ígéreteit és nagyszabású vállalásait.

Peter McCormack, a szóban forgó Podcast házigazdája kertelés nélkül Buterinnek szegezte a kérdést, miszerint nem látja-e úgy, hogy az Ethereum egy kissé “túlnőtt” rajta, nem jóval nagyobb projektről van-e szó, mint ahogy azt előre gondolta. Firtatta továbbá az Ethereum 2.0 indulása körüli nehézségeket, azok okait is.

Mire a fiatal tehetség elismerte, ha úgy tetszik “bevallotta”, hogy sokkal nehezebb az új rendszer technológiai implementációja, mint ahogy az eredetileg hitte. Azonban azt is hozzátette, hogy nem lát olyan alapvető problémát, ami lehetetlenné tenné az implementációját a rendszernek, sőt, az utóbbi időben felgyorsult a folyamat elmondása szerint, ezt kedvező jelnek tekinti.

Ahogy a bevezetőben is említettük, elhangzott az is, hogy egyes applikációk kudarcot fognak vallani, míg mások sikerrel járnak majd. Egészen pontosan alkalmazási területekről van szó, olyan piacokról, szegmensekről, amelyeken az Ethereum (2.0) kísérletet tesz a jelenlétre. Ha nem jár sikerrel, nem képes értéket teremteni egy adott területen, az a társalapító szerint nem jelent komoly problémát, hiszen lesznek mások, melyeken “megvetheti a lábát” a technológia.

Az Ethereumot nem pénznek szánták

A podcast másik vendége, a Bitcoin maximalistaként, azaz a technológia feltétlen híveként is ismert Samson Mow némi kritikával illette az Ethereum projektet és annak vezetőit, mondván, hogy nincs semmi gond azzal, ha pivotra, vagyis a célok, a modell alapvető újragondolására kerül a sor, azonban ezt megfelelően kellene kommunikálni a piac számára.

Sőt, azt is hozzátette, hogy a dolog “kísérleti jellege” is olyasmi, amire illik felhívni a piac figyelmét, hiszen csak így lehetnek tisztességesek az érdeklődőkkel szemben.

Kifejtette azt is, hogy nem teljesen világos, hogy az Ethereum micsoda, pénz, vagy egy “globális számítógép”, ahogy az sem tiszta, hogy tulajdonképpen konkurál-e a Bitcoinnal, vagy sem. Véleménye szerint ez mind olyasmi, amit érdemes lenne tisztázni, már csak a befektetők, a piac érdekében is.

Buterin éles reakciójában kifejtette, hogy nekik sosem vol céljuk, hogy az ethereum pénzzé váljon, sőt, a kapcsolódó alapítvány, az Ethereum Foundation sem szorgalmazta ezt, ez olyasmi, ami kívülről, a külvilágtól “jött”.

Mi nem tudunk ebben igazságot tenni, az azonban egészen biztos, hogy az Ethereum 5 évvel ezelőtt történelmet írt a piacon azzal, hogy szinte bárki számára elérhetővé tette a Blokklánc platformot technológiájának köszönhetően.

Más kérdés, az Ethereum 2.0 valóban döcögősen indul, nemrég például egyszerűen leállt a tesztnet, ami meglehetősen kellemetlen a projektgazdák számára.

Ennek ellenére jó esélye van annak, hogy az új fejezet, a 2.0 sikeressé válik, már csak a csapat, és a korábbi sikerek miatt is. Az biztos, hogy egyre izgalmasabb időszaknak nézünk elébe, az Ethereum nyílt versengése a Bitcoinnal, és más, feltörekvő kriptopénz projektekkel sok újdonságot, változást, fejlődést fog hozni a piacnak, amivel mindannyian csak jól járhatunk hosszútávon.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.