ICON árfolyam
ICON (icx)
Az Icon célja a hiperkonnektivitás, szlogenjük szerint a világ legnagyobb decentralizált hálózatát építik. Különböző intézmény típusok bevonásával épül rendszerük, ezek között vannak kórházak, egyetemek, biztosítási társaságok, pénzügyi intézmények, és sok egyéb. Fontos cél az eddig meglévő, nemzetek, országok által felépített gazdasági határvonalakon átívelő rendszer építése, melynek keretében univerzálissá válhatnak az olyan eszközök, mint például a pénz. Az ICON alapítóinak hitvallása szerint a blokklánc fontos lépést jelentett a decentralizáció, és ezeknek a rendszereknek a liberalizációja felé, ám továbbra is az egyes közösségek, és országok határain belül maradtak, továbbra is közvetítő harmadik felek, váltók szükségesek az átjárhatósághoz. Ezt azért látják problémának, mert ez újabb hatalmi koncentrációhoz, új erőterek kialakulásához vezetett, ami kísértetiesen emlékeztet azokra a rendszerekre, amiknek az átalakítását a blokklánc eredetileg célozta. Az ICON éppen ezért egy decentralizált rendszer, melynek segítségével bárki bármely blokklánc rendszerhez képes kapcsolódni. A rendszereken átívelő, azokat egy decentralizált modellben összekötő rendszer elszámolási egysége az ICX, ennek segítségével történhet az ellentételezés az ICON világában. A rendszer fenntartásához Mesterséges Intelligenciát is használnak az alapítók, fontos továbbá, hogy publikus blokklánc rendszerek, például az Ethereum, vagy a Bitcoin, és privát, akár céges blokkláncok közötti átjárhatóságot, és kapcsolattartást is lehetővé tesznek.
Mit mutat a ICON árfolyam grafikonja?
Az árfolyam grafikon az aktuális piaci adatok alapján aggregált egyedi középárfolyamot mutatja. Természetesen, amikor venni vagy eladni szeretnél az adott coinból, a kiajánlott vételi és eladási ár el fog térni a középárfolyamtól, hiszen az már többek között tartalmazza az úgynevezett „spread”-et (adott pillanatban a legjobb vételi és a legjobb eladási ár közötti különbséget) illetve a CoinCash által felszámított jutalékot is. Aktuális vételi és eladási áraink megtekintéséhez jelentkezz be a profilodba.
Mi befolyásolja a ICON árfolyamát?
Ha kriptopénz vásárlása mellett dönt valaki, akkor fontos tisztában lennie azzal, hogy más törvényszerűségek mozgatják őket, mint a klasszikus befektetési eszközöket, például a részvényeket vagy kötvényeket. Hiszen gyakran nem áll mögötte egy vállalat vagy állam, így nincs felülvizsgálható vállalati mérleg, éves/negyedéves beszámoló, az adott ország gazdasági teljesítménye vagy egyéb megszokott pénzügyi mutató. A hagyományos fizetőeszközökkel összehasonlítva nem egy központi bank vagy kormány bocsátja ki őket, ezért a kriptovalutákra nem hat általánosságban a monetáris politika, az inflációs ráták vagy a gazdasági növekedés.
Ezzel szemben hatással van rá sok piaci tényező, többek között:
- Elsősorban az adott kriptopénz kínálata és kereslete befolyásolja az árat.
- A bányászat után járó jutalmak mértéke, amennyiben az adott coin bányászható, hiszen ez valójában a coin inflációs rátája, amely a kibocsájtás ütemén keresztül van szabályozva.
- Az adott coin ismertsége, felhasználóinak száma és felhasználási területei.
- Az adott kriptopénzben rejlő növekedési potenciál.
- A befektetők pénzéért versenyben lévő kriptovaluták száma.
- A tőzsdék száma, amelyeken kereskedik az adott kriptopénzt, és az ott elérhető likviditása.
- Az adott coin működését, kereskedését, forgalmazását szabályozó rendeletek és törvények.
Hogyan tudok ICONt vásárolni?
Amennyiben a CoinCash-t, azaz a mi szolgáltatásunkat választod a ICON vásárláshoz, több opció közül is válogathatsz. Az online szolgáltatásunkat használva átutalással tudod eljuttatni hozzánk a megrendelésed ellenértékét. Ha készpénzben szeretnéd rendezni a váltásod, a bitcoin automatáink állnak a rendelkezésedre, de előre egyeztetett időpontban akár személyesen az irodánkban is van lehetőséged váltani.
Hol tudom tárolni a megvásárolt ICONt?
Több tárca telepítésről szóló cikket találsz a blogunkon, de amennyiben nem csak bitcoint szeretnél tárolni a tárcádban, mi kezdésnek a Trust Wallet-et ajánljuk, melynek telepítéséhez itt találsz részletes segítséget.
Kérdésed van a ICON vásárlással, váltással vagy kereskedéssel kapcsolatban?
Ha felmerült benned egy-két kérdés a váltással kapcsolatban, bátran keress fel minket nyitvatartási időben a magyar nyelvű ügyfélszolgálatunkon nyitvatartási időn kívül pedig akár a blogunkat is meglátogathatod vagy a gyakran ismételt kérdéseket is átböngészheted, hogy megfelelő választ kapj a kérdéseidre.