Coincash Blog fejléc

24 ország és az IMF a globális kripto szabályozásról tárgyal

Lőrincz Barbara Renáta2019. május 6.

Huszonnégy pénzügyi hatóság és 11 nemzetközi szervezet, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank gyűlt össze New Yorkban és megvitatták a kripto szabályozás globális szabványait.

“Fontos, hogy következetesen implementáljuk a nemzetközi szabványokat” 

- mondta Dél-Korea egyik legkiemelkedőbb pénzügyi szabályozó cégének elnöke, aki részt vett a találkozón.

A pénzügyi hatóságok megvitatják a kripto rendeleteket

A Financial Stability Board (FSB) (magyarul: Pénzügyi Stabilitási Felügyelet) plenáris ülésén találkozott a Federal Reserve Bank of New York-kal (magyarul: Szövettségi Tartalékbank), hogy megvitassák a “globális pénzügyi rendszer sebezhetőségeit”, valamint a közelgő Japánban megrendezésre kerülő G20 ülésre eljuttatandó előrehaladási jelentést. A megbeszélés témái között szerepelnek a globális kripto szabályozás szabványai is.

“A plenáris ülésen megvitatták a szabványalkotó testületek által elindított különböző kezdeményezéseket, illetve a kriptográfiai eszközökkel kapcsolatos kockázatokat, annak kezelését, illetve annak esetleges hiányosságait.”  

- részletezte az FSB.

A tagok tudomásul vették a kriptovaluta piac állandó és gyors fejlődését és a folyamatos nyomonkövetés szükségességét.

Az FSB a pénzügyi stabilitást, valamint a szabályozási és irányítási lehetőségeket kezdi el felfedezni a következő időszakban a decentralizált pénzügyi technológiák világában.

Az FSB egy nemzetközi testület, amely a globális pénzügyi rendszert felügyeli és ajánlásokat tesz arra.

Tagjai: Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Mexikó, Oroszország, Szingapúr, Spanyolország, Svájc, Törökország, az Egyesült Királyság, az Egyesült államok, az Európai Unió, az IMF és a Világbank.

A G20 megerősítette, hogy támogatja a FATF-ot. A FATF jelenleg frissíti a kripto-szabályozásra vonatkozó ajánlásait. Számos ország, köztük India, együtt dolgozik a kripto eszközökre vonatkozó normák kialakításáért.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Diszkréció a digitális korban – mennyire privát a kripto vagyonod?

Diszkréció a digitális korban – mennyire privát a kripto vagyonod?

2004-ben az amerikai hadsereg egy forradalmi újítással állt elő: a Univerzális Álcázó Mintázattal (Universal Camouflage Pattern, UCP). A dizájn futurisztikus volt, apró, digitális pixelekből állt, szürke, bézs és zöld árnyalatokban.
Hedge fund stratégiák kriptovalutákkal: hogyan gondolkodnak a nagyok?

Hedge fund stratégiák kriptovalutákkal: hogyan gondolkodnak a nagyok?

A második világháború utolsó évében egy különleges, 1100 fős amerikai egység szállt partra Franciaországban. Nem elit kommandósok voltak, hanem művészek, hangmérnökök, színészek és tervezők. Fegyverzetük alig volt nehezebb egy .50-es kaliberű géppuskánál, küldetésük mégis a háború egyik legfontosabb hadszínterére vezette őket. Ők voltak a 23. Különleges Főparancsnoksági Csapat, ismertebb nevükön a „Szellemhadsereg”.
Ingatlanbefektetés vs. kripto – mit nyersz, ha kombinálod a kettőt?

Ingatlanbefektetés vs. kripto – mit nyersz, ha kombinálod a kettőt?

A Befektetői dilemma 2025-ben – Hova tovább a lejáró állampapírok után?
Private Banking vs. Crypto Banking – hol kapod meg a legnagyobb szabadságot?

Private Banking vs. Crypto Banking – hol kapod meg a legnagyobb szabadságot?

A vagyonépítés világában a végső cél szinte mindig ugyanaz: a szabadság. De mit is jelent valójában pénzügyileg szabadnak lenni?