Coincash Blog fejléc

A BAKKT megkezdte a határidős tesztelést

Lőrincz Barbara Renáta2019. augusztus 1.

Egy férfi kereskedik valamelyik kriptotőzsdén.

Sokáig vártunk rá, de végre megérkezett. Mit kell tudni a BAKKT határidős kereskedési platform teszteléséről?

Az Intercontinental Exchange (ICE) bejelentette: megkezdte a határidős kereskedés tesztelését.

A tweet alapján 22-én kezdődött a Bitcoin napi és havi határidős kereskedés ügyfeleinek tesztelése a világ minden táján.

A platform júniusban jelentette be a határidős tesztelés indítását, amikor Adam White, a Bakkt COO azt nyilatkozta:

“Július 22-én, az Apollo 11 indulásának ötvenedik évfordulója után két nappal indul majd a Bitcoin határidős kereskedési ügyleteinek tesztelése.”

White azt is hozzátette, hogy szerinte a határidős kereskedés bevezetése elősegíti a Kriptovaluta piacokon való nagyobb intézményi részvételt.

A Bakkt Bitcoin határidős ügyleteit fizikailag egy warehousing-nak (raktározás) nevezett folyamat útján szállítják, amely előnyös lehet price discovery (ár felfedezési) szempontból, de a szabályozók körében nem túl népszerű.

A Bakkt elrajtolását már régóta várjuk. A határidős kereskedés indulását tavaly novemberre ígérték először, akkor viszont regulációs problémák hatására január 24-re csúsztatták az indulás dátumát. Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet kivizsgálásai miatt a Bakkt csak most, 8 hónappal az eredetileg tervezett indulási dátum után kapott zöld utat a tesztelés megkezdésére.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.