Azonnali fizetés? Egy hét és nem álom többé!
Lőrincz Barbara Renáta2020. február 25.
2020. március 2-án, kevesebb, mint egy hét múlva Magyarországon is elérhető lesz az azonnali fizetés. Ebben a cikkben azt fogjuk megnézni, hogy ez mit is jelent pontosan, illetve milyen hatással lesz ez az új funkció az online bitcoin vásárlásra.
Csak forintban, magyar bankok között
Fontos leszögezni, hogy az azonnali fizetés lehetősége csak a 10 millió forint alatti belföldi forintátutalásokra lesz elérhető. Ez azért szuper, mert az év 365 napján, a nap 24 órájában 5 másodperc alatt teljesülnek majd az elektronikus úton indított belföldi forintátutalások.
A SEPA utalások gyorsasága viszont nem változik, így az EUR utalásoknál továbbra is a több napos átfutási idővel kell majd számolni.
Tudom majd, hogy sikeres volt-e az utalásom
Az azonnali fizetés nagy előnye lesz az is, hogy míg eddig egyes tranzakciók megjelenéséhez napokat kellett frissítgetni a netbankot, addig az új rendszerrel a tranzakció azonnal megjelenik majd a számlatörténetünkben, amennyiben az sikeres volt (de legalábbis mindenképp kapunk majd róla valamiféle értesítést). Amennyiben sikertelenül ment volna végbe az azonnali fizetés, arról is tájékoztatnak majd üzenetben, értesítésben, de előfordulhat, hogy ez bankonként eltér majd.
Mobil számra is lehet majd azonnali fizetéssel utalni
Az MNB oldala szerint az azonnali fizetés nem csak bankszámlák között jöhet majd létre. Ha előzetesen regisztráljuk a bankunknál a telefonszámunk, az e-mail címünk, az adószámunk vagy az adóazonosító jelünk, - én személy szerint az utóbbi kettőt nem szívesen adnám ki bárkinek, de embere válogatja - akkor az utaló félnek elég lesz azt az információt megadni és - elviekben - huss, már meg is kaptuk a pénzünk.
Az én bankomnál is működik majd az azonnali fizetés?
Az azonnali fizetés bevezetése minden bank számára kötelező, így amennyiben magyar banknál vezeted a számládat, biztosan élvezheted majd az azonnali utalás előnyeit.
Mennyivel kerül majd többe az azonnali fizetés egy rendes utalásnál?
Jó hír, hogy az azonnali fizetés nem jár majd felárral, tehát ugyanannyiba kerül majd egy utalás az azonnali verzióval, mint a jól megszokott mezei forintátutalás.
Azonnali fizetésnél vissza tudom majd hívni a pénzem, ha véletlenül rossz helyre utaltam?
Ha véletlenül rossz összeget utaltunk vagy rossz helyre küldtük a pénzt, akkor 13 hónap áll majd rendelkezésünkre ahhoz, hogy visszahívjuk azt. Ilyenkor a fogadó fél egy értesítést kap majd a visszahívási igényről, amit elfogadhat, de akár el is utasíthat. Amennyiben elfogadja a visszautalási kérelmet indul is az azonnali utalás. Az elutasítás mellett lehetőség lesz a visszahívott összeg módosítására is. Például ha egy 10 000 forintot szerettünk volna utalni, de véletlenül egy nullával többet írtunk és 100 000 forintot utaltunk el, akkor lesz lehetőség arra is, hogy a tévesen elküldött 90 000 forintot kapjuk vissza a számlánkra.
Fizetési kérelem
Az aktív revolut felhasználók már ismerhetik ezt a szolgáltatást, ami igen hasznos tud lenni a hétköznapokban. A fizetési kérelem az, amikor megkérsz valakit, hogy küldjön át neked egy adott összeget. Például ha elmész a barátaiddal moziba, de gyorsabb, ha te veszed meg az összes jegyet, utána pedig elküldöd a fizetési kérelmet a jegyárakkal, amiről ők értesítést kapnak és ha elfogadják, már landol is a számládon a pénz.
Milyen hatással lesz az azonnali fizetés az online bitcoin vásárlásra?
Amennyiben korábban is vásároltál nálunk bitcoint, tudod, hogy a váltások teljesítésekor a leghosszabb időt eddig a legtöbb esetben a banki átutalások vették igénybe.
Az azonnali fizetés hatására ez is változni fog! Így az online bitcoin vásárlások, 2020. március 2-től kezdve, a legtöbb esetben, kiküldéssel együtt mindössze körülbelül 5 percet vesznek majd igénybe.
Mit kell tenned ahhoz, hogy a bitcoin vásárlás zökkenőmentesen, 5 perc alatt teljesüljön?
Először is ügyelj arra, hogy a saját számládról utald a megrendelésedben leadott pontos összeget, illetve a közlemény rovatba csak és kizárólag a megrendelésed azonosítóját írd be. Ha így cselekszel, a rendszer automatikusan végig fogja vinni a váltásod, aminek státuszáról továbbra is e-mailben, illetve a profilodban található “tranzakciók” menüpont alatt tájékoztatunk. Amennyiben először váltasz nálunk, előfordulhat, hogy nem fut le azonnal a tranzakció és a rendszer felfüggeszti a váltásod, ha ilyet tapasztalsz, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az ügyfélszolgálati csatornáink egyikén.
Amennyiben 300 000 forint felett szeretnél váltani, ügyelj arra, hogy a második szintű azonosítást időben végezd el, mert a beküldött dokumentumokat csak munkanapokon reggel 9-től délután 5 óráig tudjuk ellenőrizni.
Az altcoin vásárlás is működik azonnali fizetéssel?
Egyelőre csak a bitcoin vásárlásnál tudod majd használni az azonnali fizetés előnyeit. Amennyiben altcoinra lenne szükséged, a nyitvatartási időnkben állunk rendelkezésedre.
Milyen hatással lesz az azonnali fizetés az online bitcoin eladásra?
Az online bitcoin eladás jelenleg is úgy működik, hogy a megrendelés leadása után kapsz egy egyedi bitcoin címet, amire a megrendelésben megadott pontos BTC mennyiséget kell elutalnod, mi pedig a beérkezés után váltjuk is a bitcoint. Amennyiben a fent említettek mindegyike teljesül, - azaz a megfelelő címre, a pontos mennyiségű bitcoin kerül átutalásra - a rendszer automatikusan véghezviszi a váltást a nap bármely órájában, így kihasználhatod az éjszaka közepén felbukkanó felfutásokat és akár több profitot is realizálhatsz. A megrendelésed ellenértékének átutalása viszont nyitvatartási időben, - amennyiben éjszaka vagy hétvégén váltottál - a következő munkanap reggelén történik majd meg.
Remélem ebben a cikkben sikerült minden azonnali fizetéssel kapcsolatos kérdésedre válaszolnom. Ha esetleg mégis felmerül benned bármilyen kérdés a témával kapcsolatban, bátran keress fel minket az ügyfélszolgálati csatornáink egyikén!
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.