Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés - 23. hét

Györfi András2020. június 1.

coin360 bitcoin és kriptopénz árfolyamok 2020. június 1.

Ezen a héten sem marad el árfolyamelemzésünk, ahogy megszokhattad, most is jelentkezünk a piac jól ismert elemzőinek véleményeivel. Csapjunk is a közepébe!

Yuval Gov: a bitcoin választ a 9000 és a 10 000 dolláros szint között

A Crypto Potato munkatársa azzal indít, hogy az elmúlt napokban csak egyetlen irányba ment a bitcoin, márpedig az a bikáknak kedvező, vagyis felfelé mutató irány volt. Nemrég még 8600 dollárnál jártunk, most pedig a mágikus 10 000 dolláros bitcoin árfolyam a cél, persze nagy kérdés, hogy sikerülhet-e elérni a lélektaninak is tartott értéket.

Az elmúlt napokban jellemző volt még egy lefelé tartó trendvonal, ez akkor indult, amikor május hetedikén, ebben a hónapban először a bitcoin árfolyam megütötte a tízezer dollárt. Most azonban úgy tűnik, hogy átlépte ezt a vonalat, vagyis - ezek alapján legalábbis - tovább kéne mennie felfelé, nincs akadálya a további növekedésnek.

A valóságban azonban az történt, hogy amint elérte a 9700 dollárt, egyből korrekcióba fordult, így jelenleg 9500 dollárnál járunk. Ez az ötödik alkalom volt az elmúlt 24 nap során, amikor megpróbálta áttörni ezt a bizonyos határvonalat, de ez az alábbi, négy órás ábrán is látható, ami a május 31-i állapotot mutatja:

4 órás Bitcoin/USD árfolyam a Bitstamp kripto tőzsdéről

Kép forrása

Támaszok és ellenállások

Egyelőre nem sikerült megközelíteni sem a 10 000 dollárt, sőt, a korrekciónak köszönhetően a következő ellenállás ismét a 9600-as szint, ha ezen sikerül túljutni, akkor a következő fontos határ a 9700-9750 dolláros értéknél lenne, ha ezt is áttöri, akkor a bitcoin árfolyam Yuval szerint nagyon gyorsan el fogja érni a 9900-10 000 dollár körüli értéket.

Azt is látnunk kell, hogy a kereskedési volumen alacsony, de ez is olyasmi, ami felfelé induló elmozdulásra utalhat.

A tízezer dolláros “álomhatár” kapcsán azt is látnunk kell, hogy minél többször kísérli meg a bitcoin átlépni, annál nagyobb eséllyel fog ez sikerülni, ha sikerül, akkor a következő ellenállás 10 300-nál, majd azt követően 10 500-nál lesz.

Ha lefelé indulunk el, akkor 9400-9500 lesz a következő támasz, ha tovább süllyed, akkor a 9200-9300, ezt pedig a 9000 követi majd.

Alessio Rastani azt kérdezi, vajon tarthatjuk-e a mostani szintet

Rastani azzal indít, hogy most sikerült túljutnia bitcoinnak egy fontos vonalon, ami nem más, mint 21 napos mozgóátlag. Ez azért fontos, mert ez az érték gyakran “határvonal” a medvék és a bikák között, attól függően, hogy meghaladja-e a BTC árfolyam, vagy sem.

Szép példa erre a 2017-es összeomlást követő időszak, amikor számos alkalommal megpróbált túljutni az árfolyamgörbe a 21 hetes mozgóátlag vonalán, de mindegyik kísérlet kudarcba fulladt, és ennek megfelelően a Medvepiac sem ért véget.

Nagyon fontos mutatóról van szó, ha sikerül tartósan e fölött maradnia, akkor megindulhat egy újabb felfelé ívelő trend. Újabb “magaslatokat” érhet el a bitcoin árfolyam, persze még nem újabb rekordárakról van szó, “csupán” egy szép emelkedésről.

Alessio a magasabb árak kapcsán megemlíti, hogy véleménye szerint a 12 000 dolláros szint lehet az idei év csúcsa, talán ez lehet egy olyan érték, amit elérhetünk, ha sikerül stabilan a 21 hetes mozgóátlag felett maradnunk.

Az sem tartja kizártnak, hogy idén megpróbálhatja újra elérni a tavalyi év csúcsait, például a 13 000 dolláros értéket.

Bitcoin árfolyam elemzés Alessio Rastani videójából kivágva

Kép forrása

A fenti ábrán kékkel van jelölve a 21 hetes mozgóátlag, ez az, ami sokszor “vízválasztóként” működik bikák és medvék között, nagy jelentősége van annak, hogy tartósan felette maradjon a BTC, ha ez sikerül, akkor akár újabb éves csúcsot is teljesíthetünk.

Egy olyan bull run-t is elképzelhetőnek tart, mint amilyet 2015 során láttunk, ehhez azonban elengedhetetlen a már sokszor említett 21 hetes mozgóátlag felett maradás, méghozzá tartósan. Érdemes lesz a jövő héten is velünk tartanod, akkor ugyanis beszámolunk Alessio egy most még csak készülő anyagáról, ami igazán különleges lesz.

Méghozzá azért, mert ebben végre elárulja a sokak által kedvelt és követett elemző, hogy mi az a bitcoin ár, amit ő az elképzelhető legmagasabbnak tart, erről követői kérésére fog beszélni, olyasmi, amit sokan régóta várnak. Amint megjelent az anyag, mi is beszámolunk róla!

Mindkét elemző optimista, mindkettő úgy látja, hogy a bikáknak kedvez a piac jelenlegi összképe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szabad a pálya, és bármiféle akadálytól mentes emelkedés áll a bitcoin előtt. Számos kihívás jön még a következő hetek, hónapok során, viszont az is biztos, hogy a trend a bikáknak kedvez, emelkedésben vagyunk, a teljesen természetes korrekciók mellett is.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.