Bitcoin árfolyam elemzés és heti hírösszefoglaló - 27. hét
Györfi András2021. július 7.
Egy újabb hét telt el, mi pedig természetesen újra jelentkezünk heti hírösszefoglalónkkal. Különösebb újdonságról sajnos nem számolhatunk be, gyakorlatilag egy helyben toporog a piac. Legalábbis a vezető kriptopénz, a bitcoin az elmúlt hét során sem tudta eldönteni, hogy lefelé vagy felfelé induljon el, szinte pontosan ugyanott állunk, mint egy héttel ezelőtt.
A kritikus szintek
A legfontosabb továbbra is az lenne, ha sikerülne végre-valahára tartósan 35 000 dollár fölé emelkedni. Erre a múlt héten minden esélyünk megvolt, azonban a tartós emelkedés helyett alig néhány óráig tudtunk az érték fölött maradni. Ez sajnálatos, azonban még távolról sincs minden veszve, hiszen bármikor megtörténhet, hogy a bitcoin árfolyama újra 35 000 fölé kerül.
Ami az esetleges ereszkedést illeti, azért kell drukkolnunk, hogy a bitcoin ne jusson el 30 000 dollárig, onnan ugyanis további, akár drámai esés is történhet. Feltéve persze, hogy átszakítjuk ezt a fontos ellenállást, ami korántsem biztos. Azért nem biztos, hogy elesne a 30 000-es támasz, mert az alsóbb szinteket a bikák általában megveszik, arra számítva, hogy - előbb-utóbb - úgyis emelkedésnek indulunk újra.
Ha azonban mégis a medvék kerekednének felül, netán egy újabb rossz hír tovább rontaná a piac hangulatát, akkor bizony a 30 000 után a 28-29 000, majad ha ezek is elvesznek, akkor a 25 000 dolláros bitcoin támasz következhetne. A 25 000 ismét egy pszichológiai jelentőségű szint, ha ezt sem tudjuk majd megtartani, akkor bizony egy igazán mély korrekció elébe nézhetünk.
Hasít a DeFi
Miközben a piac általában gyengélkedik, a különböző decentralizált pénzügyi tokenek kétszámjegyű emelkedéseket produkáltak az elmúlt napok során. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek az eszközök önálló életet élnek, képesek némiképp elszakadni a piac egészétől, saját területet alkotnak. Ez természetesen jó hír a DeFi híveinek, hiszen továbbra is okkal hihetnek abban, hogy a DeFi valóban képes lesz a hagyományos pénzügyi szolgáltatások alternatívájává, legalábbis kihívójává válni.
A Cardano nehézségei
Egy évvel ezelőt Charles Hoskinson, a Cardano első embere arról írt a Twitteren, hogy 2021 remek év lesz számukra, hiszen több ezer token, és szolgáltatások egész sora lesz elérehető náluk. Egy év elteltével többen számonkérték, mondván, hogy ebből szinte semmi sem teljesült, hiszen mindösszesen két olyan tokenjük van, ami eléri a havi tízezer tranzakciót, a többinek teljesen elhagyagolható a forgalma. A negatív hírek mellett természetesen sikereik is vannak, ők lettek a harmadik legnagyobb kriptopénz a Grayscale kriptopénz befektetési alap portfóliójában, ami kriptos körökben igen nagy dolognak számít.
Bitcoin bányába fektetett a Celsius
A Celsius, a piac egyik legsikeresebb kripto megőrzési és letétkezelési szolgáltatója, bitcoin bányászatba fektetett. Mintegy kétszáz millió dollárt áldoztak erre a célra, igazán szép összeg, különösen most, hogy a Kínai tiltások miatt nehézségekkel szembesül a terület. A betéteseik között osztják szét a nyereséget, szép gesztus a szolgáltatótól.
Ez a hét nem volt különösebben eseménydús, csak remélni tudjuk, hogy egy újabb hét elteltével már komolyabb izgalmakról is tudunk majd írni. Az biztos, hogy mi folyamatosan szemmel tartjuk a piacot, beszámolunk a fejleményekről, addig is drukkoljunk együtt, hogy a bitcoinnak végre sikerüljön 35 000 fölött maradnia!
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.