Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés és heti hírösszefoglaló - 30. hét

Györfi András2021. július 28.

Amazon és a bitcoin elfogadás kacsa híre.

Ismét eltelt egy hét, most viszont végre kellemes hírekről számolhatunk be nektek! A bitcoin végre kitört, megközelítette a negyvenezres határt, sőt egyes tőzsdéken meg is haladta az értéket. Csapjunk bele, lássuk a részleteket!

Hello, 40 000!

Mintegy két hónapon át oldalazgattunk a 30-35 000 közötti tartományban, most azonban sikerült kiszakadnunk ebből a csatornából. Ez azért nagy dolog, mert voltak ugyan erőtlen próbálkozások arra, hogy kitörjünk, ám erre mindeziedáig reális kísérlet nem történt. Most sikerült, végre-valahára, de mielőtt rátérnénk arra, hogy mi állhat a háttérben, lássuk a kritikus szinteket!

Minden figyelem ide összpontosult

Bár megközelítettük, és egyes tőzsdéken meg is haladtuk hétfő reggel óta ezt a szintet, tartósan fölé kerülni mindezidáig még nem sikerült. A legfontosabb most tehát az, hogy tartósan 40 000 fölé kerüljön a bitcoin ára, ez lenne ugyanis igazán fontos jelen annak, hogy a bikák valóban átvették az irányítást a medvéktől. Ha sikerül ezen a szinten túljutnunk, akkor robbanásszerű emelkedés jöhetne, ami egészen 43-44 000 dollárig repíthetné a vezető kriptopénzt.

A következő fontos ellenállás emelkedés esetén a a bitcoin számára a 45 000 dollár lenne, nem valószínű, hogy a 40 000 áttörése után egyből, ugyanazzal a lendülettel sikerülne ezt a szintet is meghaladni. Azonban ha túljutunk a 40 000 dolláron tartósan, legalább 2-3 napig felette vagyunk, akkor minden kétséget kizáróan igazolódhatna, hogy a bikák itt vannak, átvették az irányítást.

Ha lefelé indul a bitcoin 

Ha azonban a bitcoin nem tudja átszakítani a 40 000-es szintet, akkor két lehetőség adott. Vagy ismét oldalazgatásba kezdünk a 35-40 000-es tartományban, vagy a medvék kerülnek túlsúlyba és az árfolyam ismét ereszkedni kezd. Ha így lesz, akkor a 35 000 lesz a legfontosabb támaszunk amire figyelnünk kell, ez az az érték, ami hónapokig ellenállásként viselkedett, hétfő reggel óta azonban támasz lett belőle. De most lássuk, hogy mi állhat az emelkedés hátterében!

Jön az Amazon - megy az Amazon

A hét, sőt a hónap, sőt, az év legnagyobb híre lehetett volna, ha igaznak bizonyul, hogy a világ legnagyobb webshopja, az Amazon bevezeti a kriptopénz elfogadást. A felröppenő hírt egy bennfentesnek tulajdonították, így pillanatok alatt végigpörgött a globális kriptomédián. A piac természetesen nagyon jól reagált, egyből megindult az emelkedés hétfőn. Másnapra azonban jött a feketeleves, az Amazon ugyanis kiadott egy hivatalos közleményt, ebből kiderült, hogy a hír kacsa, nem lesz kriptopénz elfgoadás a webshopnál. 

Érdekes módon azonban csak kisebb korrekcióval regáltunk a kedvezőtlen hírre, alig egy-kétezer dollárt húzódott vissza a bitcoin árfolyam. Ez kifejezetten jó jel, hiszen azt mutatja, hogy nem, legalábbis nem csak az Amazon hír mozgatta a piacot. Van egy másik fontos jelenség is, a short squeeze, lássuk, hogy miről van szó!

Amikor ráfaragnak azok, akik esésre számítanak

A shortolók a bitcoin árfolyam esésére számítanak, ha ez bekövetkezik, akkor tudnak profitot realizálni. Azonban ha az árfolyam esés helyett emelkedésbe kezd, akkor ráfáznak, minél jobban emelkedik, annál többet veszíthetnek. Éppen ezért ha meglódul a bitcoin, akkor minél előbb el kell adniuk, hogy mentsék ami menthető, ezt időnként tömegesen teszik, vagyis nagy vásárlói nyomás jelenik meg a piacon, így az árfolyam emelkedésbe kezd. Ezen a héten ezzel a jelenséggel is számolhattunk, ennek is komoly szerepe lehetett az emelkedésben.

Mindemellett a pénznyomtatás, és az inflációs veszély továbbra is adott az USA-ban és világszerte, ez is szerepet játszik a bitcoin életében, sokak szerint ez a hangulat is nagy szerepet játszik a mostani emelkedésben. Az biztos, hogy mi figyelemmel kísérjük az eseményeket, jelentkezünk a jövő héten is!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

A Cardano továbbra is dominál a szavazásokon

A Cardano továbbra is dominál a szavazásokon

A Weiss Crypto, egy megbízható kriptovaluta és pénzügyi szervezetek értékelésével foglalkozó ügynökség legutóbbi felmérése szerint a Cardano elsöprő fölénnyel nyerte meg a legjobb technológiával rendelkező altcoinról szóló szavazást.
A BlackRock szerint az ügyfelek bitcoint vásárolnak, hogy védjék magukat az amerikai adósságválság ellen

A BlackRock szerint az ügyfelek bitcoint vásárolnak, hogy védjék magukat az amerikai adósságválság ellen

A Bitcoin kétségtelenül „kockázatos,” de nem „kockázati eszköz,” állítja az eszközkezelő.
Az AI deepfake támadások túlmutatnak a videókon és hangfelvételeken

Az AI deepfake támadások túlmutatnak a videókon és hangfelvételeken

A kriptotárcákat célzó AI-alapú deepfake csalások száma egyre nő, a szakértők pedig a fejlődő fenyegetésekre figyelmeztetnek, és arra buzdítják a felhasználókat, hogy védjék meg digitális vagyonukat.
Chang Hardfork és a Cardano Voltaire Éra: Új korszak a blokklánc kormányzásban

Chang Hardfork és a Cardano Voltaire Éra: Új korszak a blokklánc kormányzásban

A Cardano blokklánc fejlődésének egyik legfontosabb mérföldkövét érte el a Chang Hardfork sikeres bevezetésével 2024 augusztusában.