Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés és influenszer összefoglaló - 29. hét

Györfi András2020. július 13.

Coin360 bitcoin és kriptopénz árfolyamok 2020. Július 13-án.

Ezen a héten is jelentkezünk árfolyam elemzésünkkel, pontosabban meghatározó szakértők véleményeinek összefoglalásával, most azonban változtatunk egy kicsit az eddig megszokott struktúrán. Nem csupán elemzéseket mutatunk be, hanem “megfűszerezzük” az anyagot valami extrával, méghozzá kiemelkedő influenszerek véleményeivel. Csapjunk is a közepébe!

Yuval Gov hamarosan beközetvező, drasztikus elmozdulást jósol a bitcoin árfolyamnak

A Crypto Potato elemzője azzal indít, hogy most bizony az altcoinok ideje van, sok kisebb kriptopénz is igazán tetszetős rallin ment keresztül az elmúlt egy hétben, többek között a Cardano, és a Chainlink is. Azt is kiemeli, hogy az előbbi gondolatnak megfelelően a bitcon dominanciája 62,5%-ra esett július 12-én, ezzel éves mélypontot elérve.

Azt is megtudhatjuk, hogy a korábbi tapasztalatok alapján az ilyen jellegű “nyugalmi” időszakokat a bitcoin életében, amikor hosszú heteken keresztül egy szűkebb tartományban mozog, általában egy jelentős elmozdulás követi.

Az idei június a legkevésbé volatilis hónap volt a bitcoin árfolyam életében 2019 októbere óta. Ez is “nyugvópont” elképzelést erősíti, pontosabban tényszerűen igazolja, ez is olyasmi, ami arra utal, hogy hamarosan “történni fog valami”, a hosszas “pangást” nagyobb események követik.

Ami a most aktuális, pontosabban a most “élő” tartományt illeti, amiben a bitcoin mozog, alulról a 9000 dollár jelenti a határát, erre kell figyelni abban az esetben, ha mégis lefelé indulna el a bitcoin árfolyam. Ami pedig a tartomány “felső határát” illeti, a 9300-9400 dollárnál húzódik az a szint, amit a következő fontos ellenállásként foghatunk fel.

Ha bekövetkezik a kitörés, az a bizonyos rapid, hirtelen és jelentős elmozdulás a bitcoin árfolyamban, és valóban megindul egy jelentős bullrun, akkor a 9600 dollár fogja jelenteni a következő fontos szintet, ami ellen fog állni a további növekedésnek. Ha valóban lendületes felívelés indul meg, akkor ezen viszonylag könnyen átlendülhetünk, és jöhet a következő, fontos ellenállás.

Ez nem lesz más, mint a 9800 dolláros érték, ezt pedig a “mágikus” tízezer fogja követni.

Ha viszont nem Gov elképzelései szerint alakul az árfolyam, nem történik meg a “nagy elmozdulás”, akkor teljesen más irányt fog venni a bitcoin árfolyam, és nagy valószínűséggel elindulunk lefelé. Persze ez sincs kőbe vésve, azonban ha így alakul, akkor is érdemes tisztában lennünk a fontos szintekkel, amiket szem előtt kell tartanunk.

A 9000-es támasz elesik, akkor az ereszkedés következő fontos szintje 8800-nál lesz, ezt pedig a 8450 követi.

John McAfee a saját GHOST projektjét tukmálja

A kriptovilág fenegyereke legújabb projektjével, a kripto alapú GHOST-al van mostanában elfoglalva, nem beszél különösebben sokat arról, hogy merre megy a piac. Szívesen beszél azonban olyasmiről, hogy miért teszi az embereket korrupttá a hatalom, bemutatja egy-egy rövid videóban, hogy miként tud zongorázni, és néha persze beszél új projektjéről is. A GHOST úgy tűnik, hogy különféle SIM kártyákon keresztül a telekommunikációs iparban is meg kíván jelenni.

Roger Ver ugyanazért fektetett 2011-ben bitcoinba, amiért most bitcoin cash-be

A terület egyik legismertebb elemzője ismét azt hangoztatta 2018 óta felszínen tartott (“pinnelt”) tweetjében, hogy a bitcoin cash-ben, mint feltörekvő kriptopénzben mennyire nagyon hisz. Alátámasztva ezt azzal, hogy ugyanazok a szempontok dominálnak befektetési döntésében a bitcoin casht illetően, mint egykor a bitcoin kapcsán. Az alábbi táblázatból az is kiderül, hogy pontosan miről is van szó:

Andreas Antonopoulos élő adásban oktatta a kezdő kriptopénz érdeklődőket

Talán a legelismertebb szakértőről van szó, aki számos könyvvel segíti a nagyközönséget abban, hogy megértsék a terület lényegét, ezen túl élő oktatásokkal, pontosabban AMA (Ask Me Anything) adásokkal is hozzájárul ahhoz, hogy a lehető legtöbben értsék meg a bitcoin lényegét.

Nick Szabo szerint a gazdasági károkért nem a vírus felelős

A magyar származású kutató, akinek óriási szerepe volt a Blokklánc megjelenésében arról beszél az egyik friss tweetjében, hogy munkanélküliségért, és egyéb gazdasági károkért valójában nem a vírus a felelős, hanem azok az egészségügyi szakemberek és politikusok, akik a járvány hatására megszorításokat rendeltek el. Szerinte ez fontos különbségtétel, amire oda kell figyelnünk.

Nagy kérdés, hogy merre indul el a piac a hosszú hetek óta tartó “pangás” után, az viszont biztos, hogy ez a bizonyos “egy helyben toporgás” csak a bitcoint jellemzi, más kriptopénzek, az altcoinok viszont egészen szépen teljesítettek az elmúlt napokban, akár több száz százalékos hozamokat elérve. Az influenszerek pedig a maguk vérmérséklete szerint folyamatosan elmondják a véleményüket a világról, és a kriptopénzekről, ezek a terén túl nagy újdonságot nem láthattunk, ha csak azt nem, hogy McAfee bizony még zongorázni is tud.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Épülnek a narratívák, amik felélesztik a tetszhalott piacot

Épülnek a narratívák, amik felélesztik a tetszhalott piacot

Kattints ide, ha érdekel, ezen a héten mi mozgatta az árfolyamokat!
Megkérdeztük Satoshit, mikor lesz egymillió dollár egy bitcoin

Megkérdeztük Satoshit, mikor lesz egymillió dollár egy bitcoin

Csevegtünk a Bitcoin atyjával, érdekes válaszokat kaptunk.
Miért drágul a Bitcoin, ha világszerte bankpánik van?

Miért drágul a Bitcoin, ha világszerte bankpánik van?

Kattints ide, ha érdekel, mi köze a bankpániknak a kriptó drágulásához!
Tavaly még nem tudtak lecsapni, most egy egész szektoron állnak bosszút

Tavaly még nem tudtak lecsapni, most egy egész szektoron állnak bosszút

Kattints ide, ha érdekel, kik és hogyan indítottak egészpályás letámadást a kriptó ellen!