Ismét mögöttünk egy nehéz hét, mi pedig természetesen most is beszámolunk a piac legfontosabb fejleményeiről. Ahogy azt mostanában megszokhattuk, a helyzet nem annyira jó, és az egész az utóbbi napokban csak egyre nehezebbé vált. Lássuk a meghatározó árfolyam szinteket, majd a világot meghatározó híreket!

A 20 000 dolláros bitcoin árfolyam most “épphogy” a támasz

Sajnos magyar idő szerint ma hajnalban ismét sikerült benéznünk 20 000 dollár alá, bár a bikák hamar visszarántották az árfolyamot, és azóta a lélektanilag is fontos határ felett vagyunk ismét. Nem jó a kialakult szituáció, hiszen ha lemegyünk a 20 000 dolláros szint alá, akkor könnyen és gyorsan, akár spirál-szerűen jöhetnek a még alacsonyabb értékek. Lementünk a 18 000 dolláros szintre, majd szépen, fokozatosan tovább, akár egészen a 15 000 dolláros árfolyamig. De ne szaladjunk és keseregjünk ennyire előre, mert a bitcoint ismerve, akár a másik irányba is megindulhat az árfolyam!

A 20 000 dolláros árfolyam a bitcoin ellenállása is egyben

Sajnos a jelenlegi összetett gazdasági helyzetben azt kell mondanunk, hogy ugyanaz az ellenállásunk, mint a támaszunk. Persze ez nem tűnik túl logikusnak, de tapasztalatink alapján most mégis azt kell mondanunk, hogy a 20 000 dolláros érték pillanatnyilag mindent meghatároz. Nem eshetünk be alá, tartósan és jelentősen meghaladni viszont jelenleg nagyon nehéznek tűnik, holott nagyon fontos lenne magunk mögött hagyni. Nagy kérdés, hogy a szint melyik oldalra esünk, a világban ugyanis továbbra is sokasodnak a gazdasági problémák és a vészjósló jelek.

Egyre kevesebbet profitál a kínai ingatlanipar

Alig egy évvel ezelőtt még bő kétmilliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el a legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő, ehhez képest a legutóbbi negyedévben még profitban volt ugyan, de már csupán 81 millió dollárral. Bő 90%-os visszaesésről van szó, ez nem jelent jót a globális gazdaságnak sem. Hiszen Kína már jó ideje a világ második legnagyobb gazdasága, míg az USA 2,3-2,4 billió dolláros, éves GDP-vel rendelkezik, addig Kínai 1,8-1,9 billiónyival. Ha a két óriás közül az egyik, vagyis jelen esetben mindkettő nehéz helyzetbe kerül, annak mindannyian érezni fogjuk a hatásait, és ez a kriptopiacot is befolyásolhatja.

Hűvös őszt jósol a FED

A FED elnöke múlt hét pénteken, egy konferencián tartott beszédében mindenkit igyekezett felkészíteni a következő hónapok nehézségeire, egyértelművé tette, hogy nem nézünk könnyű időszak elébe. A beszédét nagy várakozások előzték meg, sokan remélték, hogy lazíthatunk egy kicsit a nadrágszíjon, sajnos azonban ennek épp az ellenkezője történt. Bár az inflációs adatok és a fogyasztói árindex is a javulás jeleit mutatták a nyár közepén, úgy tűnik ez nem hatotta meg a jegybank vezetőit, további, ráadásul rendszeres kamatemelésre számíthatunk az év hátralévő részében.

Megmozdult 10 000 BTC

Egy még 2013-ban, akkori árfolyamon nagyjából 1100 dollárért vásárolt, tízezer bitcoinból álló készlet most váratlanul megmozdult. Azonban nem egy kriptopénz tőzsdére, hanem több különböző tárcába küldték az összeget, ezzel “felaprózva” a teljes mennyiséget. Azt persze nem tudjuk, hogy mi lehetett a pontos cél, a feltételezések szerint azonban nem eladási szándékról, hanem privacy megfontolásról van szó. A tulajdonos, vagy tulajdonosok a személyazonosságukat félthetik, az összeg szétosztása ebben lehet segítségükre.

Figyelemmel kísérjük a piacot, jelentkezünk a jövő héten is, tartsatok velünk!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.