Coincash Blog fejléc

El Salvador nyitása a Bitcoin felé

CoinCash2022. június 5.

Bitcoin érmék sétálnak egy nyitott ajtó felé, ami El Salvadort jelképezi, mellette

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2021. június 5-én, egy előre felvett videóban El Salvador elnöke, Nayib Bukele a Bitcoin 2021 konferencián bejelentette, hogy az országában hamarosan hivatalos fizetőeszközzé nyilvánítja a bitcoint. Ezek nem csak üres szavak voltak, hiszen pár nappal később, június 8-án a helyi gazdasági minisztérium benyújtotta a törvénytervezetet a nemzetgyűlésnek, amely egy napon belül jóvá is hagyta azt. Ezzel El Salvador történelmet írt: a bitcoin 2021. szeptember 7-én, náluk először vált törvényes fizetőeszközzé.

El Salvador államadóssága már akkor is a gazdaság legfőbb sebezhető pontja volt, a bitcoin törvényes fizetőeszközként való elfogadása pedig csak olaj volt a tűzre. Az excentrikus elnök azonban töretlenül hitt döntésében. A törvényben arra kötelezték a vállalatokat, hogy mihamarabb fogadják el a bitcoint fizetőeszközként, a lakosságot pedig a központilag létrehozott Chivo kriptotárcán keresztül, 30 dollár értékű bitcoinnal ösztönözték a kriptovaluta mindennapos használatára.

Mi előzte meg El Salvador döntését?

El Salvadorban igen népszerűek a külföldről történő hazautalások, melyek az ország GDP-jének több mint 20%-át teszik ki. A probléma abból adódik, hogy a szolgáltatók 10%-os vagy annál magasabb tranzakciós díjakat is felszámítanak a nemzetközi átutalásokért, melyek megérkezése néha napokig is eltarthat, ráadásul kézhez kapásuk sokszor fizikai jelenlétet is igényel. El Salvadorban nagyrészt készpénzzel fizetnek az emberek, és a helyiek mintegy 70%-a sem bankszámlával, sem hitelkártyával nem rendelkezik. Éppen ezen problémák megoldására jutott eszébe Nayib Bukelének a Bitcoin, mint törvényes fizetőeszköz bevezetésének a gondolata. Mivel a Bitcoin határokon átnyúló, mégis gyors és olcsó fizetéseket tesz lehetővé, átutalása közben nincs szükség sem banki intézményekre való támaszkodásra, sem személyes jelenlétre, az állam szerint a helyiek mindenképpen profitálhatnak bevezetéséből. Mindemellett Bukele úgy gondolja, hogy a kriptovaluta törvényes fizetőeszközként való elfogadása visszafoghatja az ország gazdaságának amerikai dollárra való támaszkodását, vonzó lehet a külföldi befektetők számára, és fellendítheti a belföldi fogyasztást is.

Kockázatos volt, de jó döntésnek bizonyult a BTC bevezetése

Azóta már sok víz lefolyt a Dunán (vagy inkább a helyi Lempa folyón), és számos Bitcoin ellenes állam igyekezte menteni a menthetetlent, és megállítani a közép-amerikai államot. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) konkrétan figyelmeztette a salvadori elnököt, hogy vonja vissza döntését, ám az állam továbbra is hősiesen kiállt határozata mellett. Sőt, rámutatott arra, hogy a kriptovaluta már nemcsak egy alternatív befektetési eszköz, hanem a pénzügyek jövője. Az állam már most rengeteget profitál befektetéséből, és már két vállalkozást (egy állatkórházat és egy állami iskolát) is létrehozott a bitcoinból származó nyereségnek köszönhetően. A kriptovalutákon alapuló ökoszisztéma kiépülőben van, és nemrégiben az is előtérbe került, hogy a szektorhoz kapcsolódó ágazatok és vállalatok számára a hely mintegy adóparadicsommá váljon. A cél, hogy a tőke beáramoljon az országba, és a világ minden tájáról érkezők azonnal állampolgárságot kaphassanak El Salvadorban, amennyiben a kripto világába fektetnek be.

A Bitcoin talán még soha nem kapott ennyi támogatást, hiszen míg mindenki próbálta menteni a bőrét és a vagyonát az árfolyamzuhanások közepette, az ország úgy vette a kriptót, mint mások a cukrot. Bukele fáradhatatlan a kriptovaluták iránti hitében, és hajthatatlan az elköteleződésben, felismerte a tényt, hogy a kriptók életében bizony vannak időszakok, amikor könnyen és gyorsan profitra tehetünk szert, de vannak olyan fázisok is, amikor türelmesnek és kitartónak kell lenni, illetve kicsit körültekintőbben kell befektetni. A kriptovaluták árfolyama ugyan jelenleg alacsonyabb szinten oldalazgat, azonban ez teljesen normális. Ilyenkor fontos, hogy ahelyett, hogy temetnénk a digitális eszközt, inkább ráeszméljünk arra a tényre, hogy a Bitcoin már itt van, és itt is marad, ezért megéri kitartani mellette.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

A PayPal nyitása a kriptovaluták felé

A PayPal nyitása a kriptovaluták felé

Kattints ide, és tudj meg többet arról, hogy miként lépett közelebb a PayPal a Bitcoinhoz!
Bitcoin Foundation, avagy az első nonprofit Bitcoin Alapítvány nyomában

Bitcoin Foundation, avagy az első nonprofit Bitcoin Alapítvány nyomában

Kattints ide, és tudj meg többet a Bitcoin Foundation történetéről és működéséről!
A legnagyobb Bitcoin konferenciák

A legnagyobb Bitcoin konferenciák

Kattints ide, és tudj meg többet a legnagyobb kriptos konferenciákról!
A Bitcoin.org regisztrálása és rejtélye

A Bitcoin.org regisztrálása és rejtélye

Kattints ide, és tudj meg többet a Bitcoin.org regisztrálásáról, valamint Satoshihoz kapcsolódó rejtélyéről!