Folyamatosan újabb csúcsokat dönt a bitcoin
Györfi András2020. december 29.
Amióta december 16-án a bitcoin a 20 000 dolláros árfolyam áttörésével történelmi csúcsra került, szinte naponta ér el újabb és újabb rekord árakat.
Ahogy az lenni szokott, egy-egy komoly ellenállás átszakítása után hirtelen meglódul a bitcoin árfolyam, a bikák újabb és újabb csordái özönlenek a piacra. Érdemes visszaemlékezni a heti árfolyam elemzéseinkre, amiket az év folyamán írtunk. Hosszú hónapokon át beszéltünk arról, hogy a piaci hangulat a bikáknak kedvez, azonban valamiért mégsem tudnak igazán érvényesülni.
A régóta várt bika piac nyáron érkezett meg a bitcoin életébe
A márciust, valamint a koronavírus-járványt követő gazdasági összeomlás jelentős visszahúzódást eredményezett. Ezután a tízezer dolláros szintet viszonylag könnyen újra elérte a bitcoin ára, majd az egész nyarat itt töltöttük el. Ősszel, pont mint 2017-ben azonban megjött a bitcoin bikák étvágya. November elején már 15 000 dollár körül volt az árfolyam, majd decemberhez közeledve már lehetett sejteni, hogy akár új csúcsot is elérhetünk 2020 vége előtt. Ez így is lett, azonban egészen december 16-ig kellett várni. Aznap magyar idő szerint a késő délutáni órákban a bitcoin történelmi csúcsra ért, húszezer dollárt kellett fizetnünk egyetlen darabért.
Azért is volt különösen fontos ez a siker, mert a 2017-es bikapiacot is úgy emlegetjük, mint az évet, amikor a bitcoin egészen húszezer dollárig menetelt. Ez valójában enyhe túlzás, hiszen a 19 600 körüli szint volt az abszolút csúcs, ennél magasabbra sohasem jutott a bitcoin ára. Ezt az értéket egyes tőzsdéken már idén december 16. előtt pár nappal sikerült meghaladni ötven-hatvan dollárral, de ez önmagában még kevés volt, át kellett lépni a 20 000 dolláros lélektani határt. Meg is lett, azonban ami utána történt, az jó eséllyel még a legelvakultabb bitcoin hívőket is meglepte. A december 16. és 26. között eltelt tíz nap szédületes emelkedést hozott, alig több, mint egy hét alatt mintegy tízezer dollárral nőtt az árfolyam. Tizenhetedikén és az azt követő napokban még néhány alkalommal, pár óra erejéig visszacsúsztunk a húszezres szint alá. Nagy kérdés volt, hogy vajon sikerülhet-e tartósan az új rekordár felett maradni.
A bikák azonban minden egyes alkalommal újra és újra a kritikus érték fölé tornászták az árfolyamot. Olyannyira erősnek bizonyultak, hogy még az új csúcsár napján eljutottunk 24 0000 dollár fölé, ekkor azonban még nem sikerült tartósan megőrizni ezt az értéket.
Több ezer dolláros korrekciók után ugyan, de pár nap alatt sikerült elérni, hogy már a 25 000 legyen az új ellenállás. Ez elsőre hasonlóan komoly akadálynak tűnt a további fejlődés szempontjából, mint hosszú időn át a húszezres szint. Majd hamar kiderült, hogy csupán néhány óra alatt a bikák képesek ezt is túlszárnyalni, december 26-án, kora délután elérkeztünk egy újabb lélektani határérték túlsó oldalára, 25 000 dollárt ért egy bitcoin.
A bitcoin árfolyamának idei mozgása
Hasonlóan a húszezres ellenállás legyűréséhez, itt is hirtelen felcsapások követték a történelmi csúcsot, a bitcoin ára alig néhány óra alatt eljutott 26 000 dollárig, majd a 28 000 is bekövetkezett. Cikkünk születésekor 26 638 dollárnál járunk, így egyre többen rebesgetik, hogy a harmincezret is sikerülhet elérni a hétvége folyamán.
Egyelőre ez utóbbi szint még korántsem tekinthető olyan magától értetődőnek mint például a 25 000 dolláros árfolyam, ennek ellenére óriási dolog, még akkor is, ha a 29 000 - 30 000-es tartomány felsőbb szakaszait érjük el.
Nagy kérdés, hogy most pontosan kik emelik az árfolyamot, az szinte minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy az év végén a végre-valahára megjelenő intézményi- és nagybefektetők domináltak, az ő friss tőkéjük lökte egyre feljebb és feljebb az árat. A huszonötezres rekord kapcsán azonban már kissé nehezen hihető, hogy szintén olyan szakemberek miatt lenne, mint Paul Tudor Jones, hiszen a karácsonyi szezon kellős közepén történt, amikor a cégek már pihennek.
A következő hetek és hónapok szempontjából ez azért kritikus, mert míg az intézményi befektetők a magabiztosságról, hosszútávú gondolkodásról ismertek, nem riadnak meg még nagyobb korrekcióktól sem, addig a piacra újonnan belépő kisbefektetők esetében a gyenge kezekről, rövidtávú gondolkodásról beszélhetünk, akik könnyen pánikszerű eladásba kezdhetnek, ha egy kicsit meggyengül az árfolyam.
Az mindenesetre biztos, hogy a bikás hangulatnak még távolról sincs vége, továbbra is valószínűnek tűnik, hogy 2021 különösen erős év lesz a kriptopénzek piacán. Az alt-season például még el sem kezdődött, a közeljövőben pedig rájuk is várhat még egy szép nagy emelkedés.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.