Ahogy a hagyományos piacokon úgy a kriptopénzek világában is előfordul, hogy ha egy szolgáltatásnak túlságosan magas az ára, akkor egy másikhoz fordulnak, ez a piacgazdaság lényege. Márpedig a piacgazdaság szabályai itt is tökéletesen működnek. Ebben az esetben az Ethereum és a Binance Smart Chain versengéséről van szó, bár utóbbi még mindig feltörekvőnek számít, most a piac mégis a népszerű kriptopénztőzsde szolgáltatását választotta.
A DeFi térnyerése állhat a Binance Coin árfolyamának kilövése mögött?
A DeFi területének emelkedése áll a háttérben, ahogy a különböző projektek népszerűsége folyamatosan nőtt, a rendszerben az utalásokhoz szükséges eszöz, a gas ára elszállt, jelentős növekedésnek indult. Egy idő után olyannyira drágává vált, hogy más lehetőség után néztek a felhasználók, így találtak rá a DeFi területére éppen nyitott Binance Smart Chain-re.

A BNB árfolyama 2020 októberétől 2021 februárjáig.
Nem csoda, hiszen ez Ethreumon futó DEX-ek (Decentralised Exchange) már akár több tíz dollárnyi díjat is kértek egy-egy tranzakcióért, ami őrületesen magas érték, nem csoda, hogy sokan megelégelték. A Binance Smart Chain esetében egy-egy tranzakcióért csupán néhány centet kérnek, így sokkal vonzóbb megoldásnak bizonyul.
Éppen ezért az itt futó tokenek, például a PancakeSwap akár 300%-ot is produkáltak, mindebből szépen profitál maga a BNB is. De más előzményei is voltak a BNB sikerének, hiszen a kriptopénzhez tartozó címek száma is komoly emelkedésen ment keresztül az elmúlt hónapok során, részben a kriptopénztőzsde sikereinek köszönhetően, részben a teljes piac felfutása miatt.
Ráadásul a BNB egy úgynevezett égetési modellel dolgoznak, bizonyos mennyiséget időről-időre kivonnak a piacról a kriptopénzből, ez is egy olyan tényező, ami felfelé hajtja az árat. Január 19-én volt a legutóbbi kivonás, ekkor bő 3 600 000 BNB lett égetve, ez nem mellesleg akkori árfolyamon közel 170 millió dollárnak felelt meg. A cél az, hogy egészen százmillióig menjen le a készlet, könnyű belátni, hogy minél kisebb a kriptopénz teljes mennyisége, annál magasabbra mehet a coin árfolyama, hiszen ritkább, nehezebben hozzáférhető.
A januári kivonás hatása is mostanra üthetett be, a piac sokszor késleltetve reagál az ilyen típusú változásokra egy kriptopénz életében.
Több, egymástól független, és egymásra épülő hatásnak is köszönhető a BNB elképesztő felívelése, összfoglalásképp ezekről van szó:
-Az Ethereum rendszerében elszálló tranzakciós díjak miatt más lehetőséget kerestek a DeFi szolgáltatások iránt érdeklődők
-A BNB januári készletkivonásának hatása mostanra érződik az árfolyamon
-A Binance egésze egyre sikeresebb, ez is hat az árfolyamra
-A bitcon újabb All-Time-High értékeket ért el az elmúlt hetek során, ez szintén olyan tényező, ami mindenre hat
-Alt szezon van, a kisebb kriptopénzek szinte kivétel nélkül emelkednek
A kriptopénzek piaca egyre összetettebb, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne találhatnánk meg az összefüggéseket, ha egy kicsit utánajárunk a történteknek. A BNB további sikerekre számíthat a mostani bull run során, a Binance Smart Chain, mint DeFi szolgáltató pedig csak most kezd igazán beindulni, így érdemes körbenéznünk, hátha találunk egy-egy jó lehetőséget a befektetésre!
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.