Nyit a bitcoin felé a 2,46 billió dollárt kezelő Fidelity Investments
Györfi András2020. szeptember 1.
Újabb nagy jelentőségű hír rázta meg, vagy inkább föl a még mindig kitartó bull run közepette a piacot. Egy óriási tőkealap, a híres-neves Fidelity is úgy döntött, hogy elkezd bitcoin befektetésekkel foglalkozni.
Közel 90 évnyi befektetési tapasztalat van a Fidelity háta mögött
Mielőtt rátérnék a lényegre, nézzük meg, hogy miről is van szó! A Fidelity Investments akkor még Fidelity Management & Research néven 1946-ban indult, Bostonban, központi irodájuk mind a mai napig itt található. Az alapító, Edward C. Johnson II. valamit nagyon jól csinálhatott, hiszen mára már több mint 2,46 billió, azaz 2,46 ezer milliárd dollárnyi tőkét kezelnek, befektetések menedzselésével, vagyonkezeléssel, pénzügyi tervezéssel, tőzsdei kereskedéssel, egyéb tevékenységekkel foglalkoznak.
A saját termékeik között pedig szerepelnek életbiztosítások, elektronikus kereskedési rendszerek, több különböző befektetési alap, személyes megtakarítások kezelése, nyugdíj előtakarékossági ajánlatok, egyebek, igazán szerteágazó vállalatbirodalomról van szó.
A bő 50 000 alkalmazottat foglalkoztató céget Abigail Johnson vezeti, egyben családja birtokában is van a szervezet, vagy inkább szervezet-csoport 49%-a.
Egy mini Bitcoin lexikonnal segíti a piac edukációját
Rátérve a lényegre, a Fidelity nemrég engedélykérelmet nyújtott be az amerikai pénzügyi- és tőzsdei felügyelethez, a SEC-hez (Security and Exchange Commission), méghozzá azzal a céllal, hogy kriptopénzekkel foglalkozó, új befektetési alapot hozhasson létre.
Már el is készült bemutatkozó oldaluk, mely itt látható, egészen pontosan Fidelity Digital Assets néven fog működni a szervezet. Jól jelzi, hogy mennyire fiatal területet alkotnak még a kriptopénzek, hogy a Fidelity is jobbnak látta, ha egy fogalommagyarázattal, vagy ha úgy tetszik “mini bitcoin lexikonnal” indítja el a felületet, a piac edukálásán keresztül elérve a kívánt sikert.
Külön érdekesség, hogy úgy tűnik igyekeznek “alkalmazkodni” a terület szokásaihoz, hiszen a blogposztjaik eszközéül ők is a Medium rendszerét választották, ahogy teszik azt nagyon sokan ezen a piacon.
Az anyagok kifejezetten jók, könnyen emészthető, közérthető írásokról van szó. Külön szólnak a digitális pénz evolúciójáról, illetve a kriptográfia alapjairól is, sőt, önálló szótár is született a munkájuk nyomán, ami a legfontosabb - és néhány kevésbé központi - fogalmak tisztázásában segédkezik bárkinek, aki érdeklődik a terület iránt.
Ami az alkalmazottakat illeti, cikkünk születésekor túl nagy felvételi dömping nincs, jelenleg egyetlen egy üres pozíció betöltésére keresnek munkatársat, egy szoftverfejlesztőről van szó. Ráadásul ez az állás sem az új, digitális eszközökkel foglalkozó “ághoz” kapcsolódik, hanem az általános, nagy szervezetükhöz.
A Fidelity 2014 óta kutatja a kriptopénz piacot
Ami a konkrét, kriptopénzekhez kötődő szolgáltatásaikat illeti, adott többek között a megőrzés, méghozzá intézményi befektetők számára, lehetőséget kapnak befektetőik a gyakorlatban általuk végrehajtott kereskedésre is, utóbbiban komoly gyakorlattal rendelkeznek, hiszen összesen 1,3 millió tradet dolgoznak fel, pontosabban hajtanak végre minden egyes nap. Ez persze a “klasszikus” tőzsdei műveletekre vonatkozik, de minden bizonnyal jelentősége lesz ennek az óriási tapasztalatnak a kriptopénzek piacán is.
Nem újkeletű a Fidelity közeledése a területhez, saját bevallásuk szerint már egészen korán, 2014-ben elkezdtek “kutatni” ezen a piacon, ez a lehetőségek, korlátok, problémák feltérképezését, és persze a lehetséges jövő, a kimenetelek felmérését jelenti.
Majd szintén 2014-ben már bitcoin bányászattal folytatták, igazán bátor, legalábbis szokatlan lépés egy ilyen típusú, tradicionális befektetési társaságtól. De itt nem álltak meg, 2016-ban már saját kriptopénz tárcájukat tesztelték, méghozzá saját “alkalmazottaikon”, vagyis a segítségükkel.
Menet közben “fedezték fel” az igényt a kriptopénz megőrzési, és főként a kriptopénz kereskedési szolgáltatásokra, illetve együtt fejlődve a piaccal hamar átlátták, hogy komoly lehetőségről van szó.
Persze kutatás is támogatta a mostani lépést, hiszen végeztek egy kérdőíves felmérést, melyből kiderült, hogy az intézményi befektetők 80%-a “lát valamit” a bitcoinban és a kriptopénzek területében, könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen formában részt vegyenek ezen a piacon.
Az új alap egyelőre kizárólag bitcoinnal fog foglalkozni, a hírek szerint a minimum “beszálló” 100 000 dollár lesz, ennek alapján jó okkal feltételezhetjük, hogy szervezetekre, és kevésbé magánemberekre számítanak az első időszakban.
Az mindenesetre biztos, hogy nagy port vert fel a hír a globális kriptopénz-közösség életében, beszámolt róla a Forbestól kezdve a Coingeckon át szinte az összes gazdasági, szak- és egyéb lap, illetve a területen dolgozó, nem kifejezetten hírekkel foglalkozó termékek, szolgáltatások egyaránt fontosnak érezték, hogy beszéljenek a fejleményről.
Peter Jubber, a Fidelity Digital Funds vezetője alig néhány napja végezte el a szükséges papírmunkát a SEC-nél, az alap pontos neve Wise Origin Bitcoin Index Fund I lesz, irodája pedig ugyanott található, ahol a Fidelity központja is, szintén Bostonban.
Visszatérve a felmérésre, a részletesebb adatokból az is kiderült, hogy a megkérdezett, befektetésekkel foglalkozó cégek 60%-a szerint “van helye” a kriptopénzeknek a portfóliójukban, igazán szép eredmény ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt még igencsak idegenkedve tekintett a “hagyományos” pénzvilág a bitcoinra és kriptopénzekre úgy általában.
A Fidelity nem csak korai bányászattal, illetve saját tárca fejlesztésére irányuló kísérletezéssel, illetve kutatásokkal vett részt a terület fejlődésében az elmúlt évek során, a hivatalos “utakat” is korán elkezdték bejárni, tavaly például megkapták az úgynevezett BitLicense tanúsítványt, ennek értelmében jogosultak kriptopénz kötődésű cégek üzemeltetésére.
Nagy lépés ez a piac számára, annak ellenére is, hogy a jelen információk szerint a Fidelity még egyetlen egy befektetőt sem talált az új, bitcoinra fókuszáló alapjához. Nagy lépés, hiszen jól mutatja, hogy töretlenül haladunk előre a mainstream felé, a széles körű, általános elfogadottság, ismertség irányába.
Már csak idő kérdése, hogy ha nem is az összes, de a befektetési alapok jelentős része foglalkozzon kriptopénzekkel is, ezzel jelentősen erősítve az emberek bizalmát a piac iránt, arról nem is beszélve, hogy előbb vagy utóbb ez a folyamat jelentős tőkemennyiséget is fog hozni, amivel az árfolyam, és a hitelesség is tovább erősödik.
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.