Coincash Blog fejléc

Pi, a kriptopénz, amit telefonnal is bányászhatsz

Györfi András2021. február 5.

A Pi Network oldalának kezdőfelülete a kriptopénz logójával, a telefonhoz kapcsolódó különböző ikonokkal és mellette egy gondolkodó hangulatjellel.

Ahogy ismét egyre népszerűbb a bitcoin, úgy kapnak egyre több figyelmet az egyéb kriptopénzek is, mindenki szeretne részt venni a felívelő piacban. Azonban óvatosnak kell lennünk, nem minden az, aminek látszik. Ma a Pi Network néven ismert, telefonról is bányászható kriptopénzt mutatjuk be.

Mi is az a Pi Network?

A Pi Network bemutatkozó oldalán lévő videóban egyből a bitcoin bányászat nehézségéről hallhatunk. Valóban komoly felkészültséget, illetve nagy idő- és anyagi befektetést igényel, ha egy bitcoin bányát szeretne nyitni az ember. Az alapítók elmondásuk szerint ezért hozták létre ezt az új projektet, hogy segítségével hozzáértés nélkül, egy okostelefonnal bárki elkezdhesse bányászni a Pi kriptopénzt.

A projekt létrehozói szerint mellettük szól az, hogy a kriptopénz befektetés kockázatos, szerintük ezért is egyszerűbb, ha letöltjük az applikációjukat és mindössze egy gombnyomásnyi befektetett energiával máris elkezdhetünk bányászni - ez alatt mondjuk kérdés, hogy mit értenek, mert elmondásuk szerint nem proof-of-work algoritmust használnak, tehát a telefonunk lényegében nem ad hozzá semmilyen bányászati kapacitást. Állításuk szerint a telefonunkat sem fogja meríteni, ami gyanakodásra kell hogy okot adjon, hiszen ez nem lehetséges, nincs olyan applikáció, ami ne merítené telefonunkat, a klasszikus kriptopénz bányászatot pedig jelentős energia (proof-of-work) vagy tőke (proof-of-stake) felhasználás jellemzi.

Mindezek mellett a környezettudatosságot is felsorolják, mint értéküket, arra hivatkozva, hogy ebben a Blokklánc rendszerben nincs szükséges óriási áramfogyasztású bányagépekre. Arra is lehetőségünk van, hogy ne bányászként, hanem "csomópont üzemeltetőként" jelenjünk meg a rendszerben, ehhez azonban már legalább egy laptopra lesz szükségünk.

Milyen csapat áll a Pi Network projektje mögött?

Ami a projekt mögött álló csapatot illeti, csupán két embert látunk megjelölve, ami nem túl bíztató, hiszen a tapaszatlatok alapján ennél jóval nagyobb létszámra van szükség egy startup sikeressé válásához. Bemutatkozásuk hangsúlyos része, hogy mind a két alapító a borostyánliga egyik népszerű egyetemén, a Stanfordon végzett, ami alapvetően nem is lenne probléma, hiszen több vezető cég CEO-ja került már ki hasonlóan neves egyetemről, de a vállalatok ritkán használják ezeket a tényeket. Megfigyelések alapján a korábbi üzleti teljesítmény sokkal fontosabb és jobban megjósolja egy-egy vállalkozás jövőbeni sikereit, mint a vezetők tudományos oklevelei vagy bizonyítványa.

Valóban lehet értéke a Pi Network-nek?

A Pi Networkhöz hasonló, okostelefonnal való bányászatra szakosodó kriptopénz projektek korábban is léteztek, de egyik sem ért el különösebb sikert. Ma már bő ötezer kriptopénz van a piacon, sokkal több kell ahhoz, hogy egy adott projekt kitűnjön a tömegből. Ez nem jelenti azt, hogy egy csalás lenne a minepi rendszere, de erősen piramis játék/MLM hangulata van a dolognak. Ezek alapján pedig naiv dolog lenne azt gondolni, hogy ennek a projektnek van esélye a sikerre.

A konkurencia jelentős része többet nyújt annál, hogy csak egy egyszerű kriptopénz legyen: valamilyen specifikus célra, egy meghatározott piacra dolgoznak, jól átgondolt stratégiájuk van. Ez persze önmagában még nem jelenti azt, hogy ezek a projektek sikeresek is lesznek, de jóval nagyobb eséllyel indulnak, mint az AIMultiple kutatása alapján erősen bűzlő Pi Network.

Bár nagyon szeretjük a kriptopénzek piacát, néha kritikával is kell illetnünk egy-egy projektet. A Pi Network appjának futtatásával jó eséllyel csak annyit érünk el, hogy adatokat szolgáltatunk egy ismeretlen cégnek és hamarabb lemerül a telefonunk.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.