Coincash Blog fejléc

A bitcoin felezés előszele vagy az iráni rakétacsapás áll az árfolyam növekedés mögött?

Lőrincz Barbara Renáta2020. január 8.

Donald Trump és egy katonai vezető beszélget

Idegesen reagáltak szerda reggel a nemzetközi piacok az amerikai erők által használt két iraki támaszpont ellen végrehajtott iráni rakétacsapásokra, miközben a térségbeli bizonytalanságot élezi, hogy Teherán közelében - egyelőre tisztázatlan körülmények között - lezuhant egy ukrán utasszállító repülőgép - olvashatjuk az MTI jelentésében.

Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65 centtel (0,95 százalékkal) 68,92 dollárra emelkedett. Eközben drágult az arany is a kockázatos időkben betöltött értékőrző szerepe miatt: unciánkénti jegyzése 1,14 százalékkal (18,05 dollárral) 1592,35 emelkedett. A kereskedés korai szakaszában az arany ára 1610,90 dolláron, 2013 márciusa óta legmagasabb szinten is járt.

A közel-keleti fejleményeknek tudják be szakértők a bitcoin drágulását is. Röviddel 12 óra után a számunkra oly kedves kriptopénzt tavaly november óta legmagasabb szinten, 8345 dolláron jegyezték, ami majdnem 5 százalékos drágulást jelent az elmúlt 24 órában a coin360.com adatai szerint.

Coin360.com 24 órás kripto árfolyam.

Mi arra gyanakodunk, hogy ez a felfutás a május elején bekövetkező bitcoin felezésnek is köszönhető. Egyes elemzők elképzelhetetlenül magas bitcoin árfolyam emelkedést jósolnak, mások azt prediktálják, hogy a felezésnek semmi hatása nem lesz, mert mindenki, aki érdekelt az ügyben már bevásárolt az év eleji dip során.

Pontosat mi sem tudunk mondani egyelőre, viszont ha szeretnél többet olvasni a témában, fusd át a bitcoin felezésről írt korábbi cikkünket, hogy felkészülten várd a májusi eseményeket.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Épülnek a narratívák, amik felélesztik a tetszhalott piacot

Épülnek a narratívák, amik felélesztik a tetszhalott piacot

Kattints ide, ha érdekel, ezen a héten mi mozgatta az árfolyamokat!
Megkérdeztük Satoshit, mikor lesz egymillió dollár egy bitcoin

Megkérdeztük Satoshit, mikor lesz egymillió dollár egy bitcoin

Csevegtünk a Bitcoin atyjával, érdekes válaszokat kaptunk.
Miért drágul a Bitcoin, ha világszerte bankpánik van?

Miért drágul a Bitcoin, ha világszerte bankpánik van?

Kattints ide, ha érdekel, mi köze a bankpániknak a kriptó drágulásához!
Tavaly még nem tudtak lecsapni, most egy egész szektoron állnak bosszút

Tavaly még nem tudtak lecsapni, most egy egész szektoron állnak bosszút

Kattints ide, ha érdekel, kik és hogyan indítottak egészpályás letámadást a kriptó ellen!