A piac rohamos ütemben fejlődik, így mi sem késlekedhetünk a meghatározó projektek bemutatásában. Természetesen folytatjuk, ma a VeChain kerül terítékre, csapjunk bele!
Óránként 30 000 üveg hamis bor
Elég, ha annyit mondunk, hogy a VeChain alapítója, Sunny Lu korábban a Louis Vutton luxusmárkát is birokló luxus-konglomerátum IT vezetője volt, könnyű kitalálni, hogy milyen problémával találkozott sokszor. Nyilván a termékhamisításról van szó, ezt jól ismerte a fiatal szakember, már csak találnia kellett valamit, ami orvosolhatja a problémát. Egy továbbképzésen, a 2010-es évek elején találkozott a Bitcoin rendszerével, és a mögötte lévő technológiával, a blokkláncal, a többi pedig - ahogy mondani szokták - történelem.
2015-ben elstartolt a VeChain, akkor még az Ethereum hálózatára dolgoztak. Az volt a céljuk, hogy megoldják a termékhamisítás problémáját, legalábbis valamelyest enyhítsék. Luxustáskákba, cipőkbe, egyéb termékekbe RFID chipeket varrtak, így könnyen kiolvashatta bárki, méghozzá a rendszer mögött lévő Blokklánc segítégével, hogy honnan származnak az adott termékek. A Blokklánc, mint megmásíthatatlan adatbázis elárulja, hogy hol, mikor, ponotsan kinek a kezei között készült egy adott termék, és ez nagy újítás.
De nem csak ruházati termékekre, kiegészítőkre fókuszálnak, foglalkoznak borral, teával, egyéb italokkal is, ezek esetében a címkére kerül egy QR kód, amit a telefonunkkal olvashatunk be. Minden esetben az a lényeg, hogy feltöltik a blokkláncra egy termék adatait, így bárki, bármikor, bárhol ellenőrizheti az eredetiségüket.
Vakcina, viagra, válltáska
Kevesen tudják, de szinte nincs olyan termék-típus, amit ne hamisítanának, a ruházat mellett adottak hamis gyógyszerek, sőt, már a koronavírus-járvány során is előkerültek hamisított vakcinák. Ezekbe általában fiziológiás sóoldatot tesznek, amit bátran beadhatunk bárkinek, de nem lesz az ég világon semmiféle hatása. De az autóalkatrészek, a játékok, a szemüvegek, a bútorok sem maradhatnak ki, a lényeg az, hogy a hamisítók mindent hamisítanak, amihez csak hozzáférnek.
Egyes becslések szerint hét ezer milliárd dolláros problémáról van szó, ekkora kárt okoznak évente a hamisítók a világgazdaságnak. Pontosan itt jelenik meg a VeChain óriási jelentősége, hiszen könnyen használható, praktikus eszközt ad a gyártók, és a fogyasztók kezébe ebben a háborúban. Ez adja a VeChain óriási erejét, de itt még nincs vége.
Logisztika és ellátási láncok a VeChainen
2018 nyara óta a VeChain saját blokkláncon fut tovább, az Ethereumtól elköszönve létrejött a VeChain Thor hálózat. Fontos újítás, hogy ebben a rendszerben már nem az addig ismert VEN, hanem a VET jelenti a VeChain kriptopénzét. Ráadásul történt egy százszoros hígítás, százszor annyi VET létezik, mint amennyi VEN volt egykor. Ez 86 milliárd darabot jelenti, ekkora a VET teljes készlete. Dual token modellben működik a rendszer, a VET az a kriptopénz, amivel értéket fejezhetünk ki a rendszerben, de adott egy másik token is, a VTHO, amivel a tranzakciós díjakat fizethetjük.
A lényeg az, hogy elkerülendő a nagymértékű árfolyamingadozást, a VTHO feladata, hogy viszonylag stabil árfolyamával kiszámíthatóvá tegye a tranzakciós díjakat a rendszerben. Ezzel a partnerek, ügyfelek kényelmét igyekeznek segíteni, hiszen az a volatilitás, amit a kriptopénzek produkálnak szinte lehtetlenné teszik a kiszámítható üzletmenetet. A cél a saját blokklánccal az volt, hogy önállósodhassanak, illetve hogy új piacok felé is nyithassanak. Ezek a logisztika, az ellátási láncok, látni fogjuk, hogy azóta sok egyéb is felkerül a palettára.
Friss a hal a blokkláncon?
A VeChain az Internet of Things világára is nyitott, vagyis ezt kötötte össze ügyesen a logisztikával. Képzeljünk el egy romlandó élelmiszerszállítmányt, a VeChain rendszerében elhelyezhetünk egy hőmérőt a termék útja során, ami végig ott van mellette, és figyeli, hogy pontosan milyen hőmérsékletváltozások történnek. Ezeket feljegyzi, rögzíti a VeChain a Thor blokkláncon. A vásárló, példul egy szupermarket pedig ellenőrizheti, hogy nem lépte-e át a kritikus hőmérsékletet a termék, vagyis biztonságosan fogyasztható-e.
Honnan van az a karburátor?
A termékhamisítás, a termékminőség, a logisztika segítésén túl van még egy fontos terület, ahol a VeChain komoly értéket tud teremteni. Ez az ellátási láncok segítése, gondoljunk bele, hogy például egy autó több tízezer, sőt, akár több százezer alkatrészből is állhat, ezeknek a nagy részét külső partnerek szállítják. Ők pedig szintén beszállítóktól kapják a nekik szükséges alkatrészeket, és így tovább. Óriási, rendkívül összetett folyamat, míg egy bonyolult termék, egy autó, vagy akár egy mosogatógép elkészül.
A VeChain lehetővé teszi, hogy ellenőrizzük minden alkatrész útját, az eredetiségét, a minőségét, sok egyebet. Az ellátási láncok kapcsán a bürokrácia ráadásul sok helyen még hagyományos eljárással, papíralapon történik, a VeChain ebben is segít, hatákonyabbá teszi az adminisztrációt is.
DeFi, NFT, VeChain
A VeChain lehetővé teszi az egyik termékével, hogy lovakat kövessünk nyomon, a mezőgazdaságban és a sport célú lovászatban fontos tudni, hogy pontosan honnan származnak az állatok. A DeFi felé is nyitnak, újabban pedig már az NFT-k piacára is. A VeChain folyamatosan újít, egyre újabb és újabb területeken vezeti be meglévő technológiáját, vagy teremti meg a lehetőséget, hogy teljesen új szolgáltatásokat is elindíthasson.
Rendkívül felkészült, nagy és komoly csapat áll a VeChain mögött, ez a projekt sikerre van ítélve. Sokak szerint a VeChain a top 10, majd a top 5, kriptopénz projektté fogja kinőni magát. Sőt, olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy a top 3-ban a helye. A partnerkörük óriási, hatalmas brandekkel dolgoznak együtt már most, többek között a PriceWaterHouseCoopers-el is. Ez a projekt valós problémákra ad jó megoldást, és arra is képes, hogy eljuttassa a célközönségéhez a termékeit.
Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.