Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés és heti hírösszefoglaló - 14. hét

Györfi András2021. április 7.

Vechain logo és felfelé ívelő árfolyam NFT felirattal.

Ha inkább videón néznéd meg a heti híreket és a bitcoin árfolyam elemzést, kattints a lejátszás gombra; ha podcast formában, keress a CoinCash Weekly-re Apple Podcaston és Spotifyon; ha inkább olvasnál, csak görgess le.

A bitcoinnak továbbra sem sikerül áttörnie a hatvanezer dolláros ellenállást, így továbbra is álom marad egy újabb csúcs elérése. Azonban ami késik, nem múlik, el fogunk jutni a korábbi csúcsra, hatvanegyezer dollárra, majd újabb rekordárakra is. Addig sem unalmas azonban a piac, hiszen az altok száguldoznak, a VeChain például több év várakozás után hirtelen túljutott a tíz centes szinten, a Ripple ismét egy dollár felett jár, egy kevésbé ismert projekt, a StormX pedig már a kilenc centet ostromolja. Ez utóbbi projekt azért is érdekes, mert a korábbi csúcsa huszonöt cent, így okkal feltételezhetjük, hogy még nagy növekedés vár az altokra.

A bitcoin ötödik kísérlete következhet

Yaz Sheikh, a Crypto Potato elemzője azt emeli ki, hogy bizony már négyszer pattantunk visza a hatvanezer dolláros szintről. Ez azért nem jó jel, mert általában minél több sikertelen kísérletet tesz az árfolyam egy adott ellenállás lekűzdésére, annál nagyobb az esélye, hogy letörik. 

Április hónapot is azzal indította a vezető kriptopénz, hogy megostromolta a hatvanezer dolláros szintet, ez már a negyedik próbálkozás volt március 18. óta, azóta is volt már egy újabb kísérlet. Ezen a héten egy "nagyobb" süllyedést is láthattunk már, húsvét vasárnap egészen 56 500 dollárig is visszament a bitcoin árfolyam, cikkünk születésekor 57 700 dollár környékén járunk.

Jelenleg két lehetséges út áll a bitcoin előtt. Tesz egy ötödik, sikeres kísérletet a 60 000 dolláros ellenállás áttörésére, ha ez sikerrel jár, akkor az árfolyam egészen akár 69 000 dollárig is száguldhat. Ha nem sikerül, akkor az 55-56 000 dolláros szint jelenti a fontos támaszt, amit tartanunk kell. Ha nem sikerül megőriznünk ezt a támaszt, akkor könnyen eljuthatunk ismét 50 000 dollárra.

A bitcoin legfontosabb támaszai most ezek lesznek: 

56 400, 54 675, 54 000, 52 470, 50 270

A legfontosabb ellenállások pedig ezeknél a szinteknél vannak:

58 355, 60 000, 61 780, 62 400, 65 000

Történelmi csúcson a VeChain

Sokak nagy kedvence, az ellátási láncokra, illetve a termékhamisítás elleni harcra fókuszáló VeChain kriptopénze, a VET átütötte a tíz centes határt. Erre nagyon sokat vártak a projekt befektetői, most végre sikerült. Azóta úgynevezett price discovery, vagyis felfedező módban van az árfolyam, keresi, hogy meddig mehet el. Húsvét hétfőn történt az áttörés, azóta már tizenegy centnél is járt a VET ára.

Újabb csúcson a DeFi

A Total Value Locked (TVL), vagyis a teljes "tárolt" tőke egy fontos indikátor minden DeFi projekt életében. Megmutatja, hogy összesen mekkora tőke áll az adott projektben, ez fontos a különböző DeFi rendszerek versengésében. Közben a teljes részpiacnak is van ilyen mutatója, ez a szám össesíti minden DeFi projekt TVL érétkét. Ez a mutató újabb csúcsot ért most el, 52 milliárd dollár felett járunk, rohamosan fejlődik a piac. Könnyen lehet, hogy ez még csak a kezdet, további nagy emelkedések várhatóak.

Bajban vannak az NFT-k?

Sokan hetek óta mondogatják, hogy az NFT piac óriási lufiba került, most pedig ha még nem is durrant ki, de már látszanak az első jelei a piac visszásságainak. Silent crash-nek nevezik azt a jelenséget, amikor az eladó hirtelen, titokban megváltoztatja az árát egy NFT alkotásnak, nyilván azért, mert nem látja realitását az eladásnak az első áron, amit kért. Egyre több ilyet látni például a CryptoPunks nevű platformon, lefelé módosítgatják az áraikat az eladók. Mindeközben az NBA Top Shots árai a februári óriási felívelés után visszatértek a januári áraikhoz. 

A vezető kriptopénz továbbra is döcögősen halad, pontosabban oldalazgat. Azonban óriái felívelések vannak az altok piacán, sok kisebb kriptopénz szárnyal ezen a héten. Figyelemmel kísérjük az eseményeket, jelentkezünk a jövő héten is!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Épülnek a narratívák, amik felélesztik a tetszhalott piacot

Épülnek a narratívák, amik felélesztik a tetszhalott piacot

Kattints ide, ha érdekel, ezen a héten mi mozgatta az árfolyamokat!
Megkérdeztük Satoshit, mikor lesz egymillió dollár egy bitcoin

Megkérdeztük Satoshit, mikor lesz egymillió dollár egy bitcoin

Csevegtünk a Bitcoin atyjával, érdekes válaszokat kaptunk.
Miért drágul a Bitcoin, ha világszerte bankpánik van?

Miért drágul a Bitcoin, ha világszerte bankpánik van?

Kattints ide, ha érdekel, mi köze a bankpániknak a kriptó drágulásához!
Tavaly még nem tudtak lecsapni, most egy egész szektoron állnak bosszút

Tavaly még nem tudtak lecsapni, most egy egész szektoron állnak bosszút

Kattints ide, ha érdekel, kik és hogyan indítottak egészpályás letámadást a kriptó ellen!