Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés és heti hírösszefoglaló - 39. hét

Györfi András2020. szeptember 24.

Coin360 bitcoin és kriptopénz árfolyamok 2020. szeptember 24-én.

Ezen a héten sem maradhat el az árfolyamelemzésünk, amit természetesen az elmúlt napok legfontosabb híreivel, sőt, még a meghatározó influenszerek aktuális véleményeivel is kiegészítünk. Lássuk!

Kattints és nézd meg a hírösszefoglalónkat YouTube csatornánkon. ⤵️

Rakesh Upadhyay szerint nagyobb korrekció jöhet, ha nem sikerül a mostani ellenállás fölé emelkedünk

Egy érdekes információval kezdi aktuális elemzését, egy kutatásra hivatkozik, melyből kiderült, hogy az intézményi befektetők érdeklődnek a kriptopénzek területe, különösen a bitcoin iránt, azonban ahhoz, hogy tőkét is mozgósítsanak, sokkal világosabb szabályozásra lenne szükségük. Ennek hiányában ugyanis nincs meg a kellő “biztonságérzetük” ahhoz, hogy belépjenek a piacra. Érdekes, elgondolkodtató visszajelzés.

További figyelemreméltó eredmény, hogy a válaszadók negyede szerint a nyugdíjalapok, magánvagyon alapok is részt fognak venni a piacon, legalábbis nagyobb, érzékelhetőbb jelenlétük lesz. A megkérdezettek 32%-a arra is igennel válaszolt, hogy a hedge fundok nagyobb hangsúlyt adhatnak-e a jövőben a kriptopénzeknek, vagyis növelhetik a portfóliójukon belül a digitális eszközök arányát.

A klasszikus befektetési alapokról azonban tudnunk kell, hogy még egy egészen kicsi korrekciót is erős medvetrend jelzésként értékelnek, nincsenek ugyanis hozzászokva az olyan nagy mértékű volatilitáshoz, mint amit ezen a piacon el kell viselnie a résztvevőknek. De lássuk inkább, hogy miként néz ki most a bitcoin árfolyama!

Ha a bikáknak sikerül visszatolniuk az árat a 10 625 fölé, akkor eljuthatunk az 50 napos, egyszerű mozgóátlag értékéhez, vagyis a 11 197-hez. Cikkünk születésétől ettől még némiképp messze járunk, 10 302-nél. Ha pedig sikerül az 50 napos mozgóátlag fölé jutnunk, akkor elmehetünk egészen 12 460-ig is, ez a nemrég elért csúcsérték. Ez, mármint az 50 napos mozgóátlag fölé kerülés kell ahhoz, hogy a felfelé ívelő trend folytatódjék.

Azonban ha mindez nem sikerül, akkor a medvék ismét meg fognak próbálkozni azzal, hogy a 9835 dollárnál lévő támasz alá vigyék az árfolyamot. Ha ez sikerül, akkor a visszahúzódás eljuthat egészen a 200 napos egyszerű mozgóátlag értékéhez, vagyis 9204-hez.

Az ötven napos mozgóátlag fokozatosan süllyed, míg a 200 napos mozgóátlag lassan, de emelkedik. Ez kiegyenlítettségre, egyensúlyra utal a kereslet-kínálat tekintetében. A kitörés bármelyik mozgóátlagból jelentős esemény lesz, ami megindítja a trendet, a kérdés csak az, hogy pontosan merre.

Norvég nyugdíjak már bitcoinban?

A hét egyik érdekes híre arról szólt, hogy közvetve ugyan, de a norvég állam már bitcoinban tartja a nyugdíjasok pénzét, izgalmas információ, amit azonban árnyalnunk kell némiképp. A hír kiindulópontja az, hogy egy Nasdaqon is jegyzett cég, a MicroStrategy bitcoinra váltotta készpénz tartalékait, 425 millió dollárról van szó.

Ennek a cégnek a részvényeit sokan birtokolják, többek között befektetési alapok is, melyek céges, vagy akár állami keretek között működnek. Az utóbbi kategóriába tartozik az Oil Fund, mely a norvég állam olajvagyonából származó tőkét kamatoztatja különböző hosszútávú befektetésekben.

Nem mellesleg övék az összes, globális részvény 1,4%-a, óriási tőkéről van tehát szó, több mint 1000 milliárd dollárról. Ha kiszámoljuk, hogy a MiscroStrategy-ben lévő nagyjából 1%-nyi részvény érdekeltségük mennyi bitcoinban kifejezve, akkor 578 BTC-t kapunk, igazán szép összeg.

Mivel az állam kezeli a nyugdíjalapokat is, ezért közvetve ugyan, de kijelenthetjük, hogy már a norvég nyugdíjasok pénze (legalábbis annak egy része) is bitcoinban áll.

Az arany mennyisége nő

A hét egy másik, érdekes híréből megtudhattuk, hogy a globális aranymennyiség bizony folyamatosan nő, hiszen újabb és újabb lelőhelyeket fedezünk fel, ráadásul a kitermeléshez szükséges technológia is folyamatosan fejlődik. Jelenleg közel kétszáz ezer tonna arany van a felszín felett, beszédes adat, hogy ennek bő két harmadát az 1950-es évek után bányászták ki. A bitcoinnak komoly előnye “riválisával” szemben, hogy abszolút véges készlettel rendelkezik.

Mike Novogratz a kiszállás időzítésének nehézségéről tweet-elt

Rátérve a piac meghatározó alakjainak friss tweetjeire, a Galaxy Digital vezetője arról beszélt a minap, hogy 180 millió dollárt vesztett azzal, hogy túl korán, elhamarkodott döntést hozva szállt ki az egyik cégből, amibe befektetett. Általános tanulság ez, időzíteni tudni kell, nem szabad sem túl korán, sem túl későn kiszállni.

Sunny Lu állatvédelmi szervezethez csatlakozott

A Sunny Lu által vezetett VeChain újabb fotos partneri megállapodást kötött, immár ők is részesei a kínai állat- és élelmiszerbiztonsági szervezetnek, aminek többek között tagja a McDonald's étteremlánc is. Nem kisebb feladatot kap a VeChain, mintsem azt, hogy a bő 130 tagból álló szervezet Blokklánc szolgáltatója legyen, fontos lépésről van szó mindkét fél életében.

Vegyes a piac összképe, úgy tűnik, hogy a bitcoin egy kicsit még mindig be van szorulva egy nem is annyira szűk tartományba , a bikáknak nem sikerül ebből kimozdítaniuk felfelé, de azt sem hagyják, hogy a medvék tovább “rontsanak a helyzeten”. Mindeközben a piac szépen fejlődik, partneri, és egyéb megállapodások, újabb és újabb belépők, halad a maga útján. Kiderül, hogy merre megyünk tovább ami az árfolyamokat illeti, jelentkezünk a jövő héten is!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

A Cardano továbbra is dominál a szavazásokon

A Cardano továbbra is dominál a szavazásokon

A Weiss Crypto, egy megbízható kriptovaluta és pénzügyi szervezetek értékelésével foglalkozó ügynökség legutóbbi felmérése szerint a Cardano elsöprő fölénnyel nyerte meg a legjobb technológiával rendelkező altcoinról szóló szavazást.
A BlackRock szerint az ügyfelek bitcoint vásárolnak, hogy védjék magukat az amerikai adósságválság ellen

A BlackRock szerint az ügyfelek bitcoint vásárolnak, hogy védjék magukat az amerikai adósságválság ellen

A Bitcoin kétségtelenül „kockázatos,” de nem „kockázati eszköz,” állítja az eszközkezelő.
Az AI deepfake támadások túlmutatnak a videókon és hangfelvételeken

Az AI deepfake támadások túlmutatnak a videókon és hangfelvételeken

A kriptotárcákat célzó AI-alapú deepfake csalások száma egyre nő, a szakértők pedig a fejlődő fenyegetésekre figyelmeztetnek, és arra buzdítják a felhasználókat, hogy védjék meg digitális vagyonukat.
Chang Hardfork és a Cardano Voltaire Éra: Új korszak a blokklánc kormányzásban

Chang Hardfork és a Cardano Voltaire Éra: Új korszak a blokklánc kormányzásban

A Cardano blokklánc fejlődésének egyik legfontosabb mérföldkövét érte el a Chang Hardfork sikeres bevezetésével 2024 augusztusában.