Ismét eltelt egy hét, mi pedig ismét beszámolunk a kriptopiac legfontosabb eseményeiről, előtte azonban lássuk a pillanatnyilag meghatározó árfolyam szinteket!

A 17 000 dolláros szint a bitcoin ellenállása

Lássuk be, a 17 000 dolláros árfolyam önmagában sem túl erős, az viszont, hogy még ezt sem sikerül tartósan meghaladnunk kifejezetten szomorú. Az elmúlt hét során persze voltak üdítő kivételek, megtörtént, hogy két-háromszáz dollárral is ezen érték fölé kerültünk, ám hamar jött a kijózanító ereszkedés. A 17 000 dolláros szint pillanatnyilag a legfontosabb érték, amit meg kellene haladnunk.

A 16 500 dollár a szintén nem túl erős támasza most a bitcoinnak

Lefelé mindig könnyebb az út, mint felfelé, jól szemlélteti ezt az is, hogy cikkünk születésének pillanatában már jó 300 dollárral sikerült alulmúlni a 17 000 dolláros szintet. Ennek ellenére a 16 500 dolláros értéket jelölhetjük ki most támaszként, csak remélni tudjuk, hogy valóban megfogja a vezető kriptopénzt egy újabb ereszkedés esetén.

A kamatok vannak most a középpontban

Minden a kamatok körül forog továbbra is, az elmúlt hét során felröppent a hír, miszerint a decemberi kamatdöntő ülésen már egy kicsit enyhébb, nem 0,75%-os, hanem 0,5%-os kamatemelésre kerülhet sor. Ez jó eséllyel valóban így is lesz, nem csoda, hogy a piacokon hozott némi pozitív hangulatot és egy kis lelkesedést ez a hír. A bitcoin is részben ennek köszönhette “szárnyalását” az elmúlt hét során, nem tartott azonban sokáig az öröm. Hamar elterjedt ugyanis egy pletyka a globális piacokon, miszerint a decemberi kamatemelés valóban lazább lesz, azonban 2023-ban folytatódhatnak a masszív kamatváltozások, felfelé, nem pedig lefelé. Ez hamar kijózanító pofonként hatott mindenkire, a bitcoin az enyhébb kamatemelés hírére több száz dollárt emelkedett, majd hamar ugyanennyit ereszkedett a hét során.

FTX botrány: Miért???

Mindeközben az FTX botrány is tovább gyűrűzik, senki sem érti, sem a kriptopénz-közösségen belül, sem azon kívül, hogy miért nincs még mindig letartóztatva a cég első embere, Sam Bankman Fried. Sőt, nem csupán nem áll még letartóztatás alatt, szinte naponta ad interjúkat, mind a mainstream, mind a kripto-médiának. Persze a magyarázkodásai egyre nehezebben követhetőek, egyre átlátszóbbak, és egyre gyerekesebbek, ezért is nehezen érthető, miért nincs még határozott hatósági fellépés. A kongresszusi meghallgatás lehetőségét azzal hárítja a főkolompos, hogy “nincs még elég információja”, elemzők szerint azonban egészen másról van szó. A médiában ferdíteni, “füllenteni” sokkal könnyebb, mint a hatóságok fürkésző szeme előtt, hiszen előbbinek szinte semmilyen, utóbbinak viszont akár súlyos következményei is lehetnek. Előbb vagy utóbb felelnie kell a történtekért, azonban minél többet kell erre várnunk, annál többet árt az FTX ügy a piac fejlődésének.

Tartsatok velünk a jövő héten is, figyelemmel kísérjük az eseményeket, hamarosan jelentkezünk!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.