Látják-e valaha a pénzüket az FTX- és a Terra-áldozatok?
CoinCash2023. január 25.
Csődhullám és forrongó a piac, több százezer érintett értetlenül figyeli az elmúlt időszak eseményeit, majd teszi fel a kérdést: „vajon látni fogom még valaha is befektetett pénzemet?” Ugyan a tavalyi év két nagy horrorsztorija, a Terra-Luna összeomlása és az FTX csődje után több bírósági eljárás indult, eddig nem sok sikerrel jártak. Összeszedtük, hol tart a bukott kriptokirályok által indított lavina.
Még mindig fájó pont
A New York-i ügyészek decemberi jelentése szerint az FTX alapítója, Sam Bankman-Fried nem csak saját maga alatt vágta a fát, de a Terra ökoszisztéma összeomlásában is jelentős szerepet játszott. Úgy vélik ugyanis, hogy SBF az UST és a Luna árfolyamát is manipulálta, hogy „az előnyös legyen a kriptovaluta tőzsde és az Alameda Research számára”. De míg SBF-et többrendbeli csalás vádjával letartóztatták, addig a Terra alapítója, Do Kwon a pletykák szerint kisétált szingapúri otthonából, felszállt egy Dubajba tartó repülőre, majd onnan Szerbiába utazott, most pedig Koszovóban tartózkodik, amely kiesik az Interpol joghatósága alól. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mikor döntött úgy, hogy elhagyja Szingapúrt, annyi viszont bizonyos, hogy menekülése hátterében többek között a helyi legfelsőbb bíróságon benyújtott 57 millió dolláros csoportos kereset áll, amiért a rendőrség bármelyik nap kopogtathatott volna az ajtóján.
A dél-koreai üzletember annak ellenére, hogy a nemzetközi rendőri szervezet által különösen veszélyesnek titulált bűnözők listáján szerepel, többször is kijelentette, hogy „élete műve” (a Terra-Luna ökoszisztéma) nem csalás miatt vallott kudarcot. Az ügyvédek egyébként többször kérték kiadatását Szerbiából, egyelőre azonban nem tudták meggyőzni a szöuli bíróságot, hogy a férfi ellen felhozott vádak megállják a helyüket, ráadásul további bonyodalmat okoz, hogy Dél-Korea és Szerbia között nincs kiadatási egyezmény.
A Terra bedőlése után egyébként a projekt újraélesztési terveként megszületetett a Terra 2.0. A blokklánc ezennel ketté vált, miközben a régi lánc megmaradt, az új láncon pedig 1 milliárd LUNA tokent „airdropoltak” az összeomlást elszenvedő LUNA befektetők, a fejlesztők és az UST-tulajdonosok között (erről bővebben ide kattintva olvashatsz). Mindezidáig a befektetők többsége egyébként temette a projektet, ám nemrégiben mind a Terra Luna (LUNA), mind a Terra Luna Classic (LUNC) árfolyama északnak vette az irányt. A zöldellő árfolyamgrafikon azonban pusztán a kriptovaluta piac felfelé ívelésének tudható be, a LUNA és a LUNC volatilitása és múltja alapján még mindig kerülendő kriptovalutának tűnik.
Feléleszteni, ami már elbukott
A Terra-ökoszisztéma bukása egymás után szedte áldozatait, és többek között a Three Arrows Capital (3AC), az egyik legnagyobb kriptopiaci befektetőnek számító kripto hedge fund is felmondta a szolgálatot. A 3AC ellen a hatóságok eljárást is indítottak, ám egészen január első hetéig csend honolt a bedőlt vállalat háza táján. A napokban történt ugyanis, hogy a társaság egykori vezetői, Su Zhu és Kyle Davies több forrás szerint egy saját tőzsde indítását fontolgatják, melyet egy ismerősen csengő GTX névre kereszteltek. A GTX feladata az lenne, hogy a csődeljárást indító kriptovaluta vállalatok (köztük a BlockFi és a Celsius) ügyfeleinek beragadt pénzét visszaszolgáltassák tulajdonosaik tárcájába. A tőzsde egyfajta adok-veszek platformként működne, ahol az ügyfelek eladhatnák a bedőlt platformokon tárolt vagyonukat egy harmadik félnek, aki némi juttatásért cserébe beleegyezne abba, hogy kivárja, míg a kriptohitelezők és az FTX kriptotőzsde újra visszatér (ha visszatér) az élők soraiba. A kriptovaluta közösség azonban egyelőre visszakozik az ötlettől, tekintettel a projekt mögött állók hírnevére.
A 3AC bedőlése a Voyagert is döntés elé állította, amely az elmúlt év júliusában hivatalosan is csődöt jelentett. Nem sokkal a hír megérkezte után a Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje bejelentette, hogy egymilliárd dollárért felvásárolná a Voyagert, de ehhez a SEC-nek, az amerikai értékpapír-felügyeletnek is volt egy-két szava. A szabályozó hatóság ugyanis január 4-én kifogást nyújtott be az akvizíció ellen és rámutatott néhány fontos részletre azzal kapcsolatban, hogy a Binance.US egyáltalán képes lenne-e finanszírozni a felvásárlást. Szerintük továbbá az sem világos, hogy az ügyletet követően a kriptotőzsde hogyan fogja biztosítani az ügyfelek vagyonát. Mi több, a felvásárlás előtt arra kérték a Voyagert, hogy nyilatkozzon arról, mi történne, ha az akvizíció április 18-ig nem menne végbe. A SEC beadványa szerint már közölte aggályait a hitelezővel, amire válaszul a Voyager megüzente: nyilatkozatot nyújt be az üggyel kapcsolatos meghallgatás előtt. Mindeközben a hitelező elégedetlen ügyfelei pert indítottak Mark Cuban milliárdos ellen mondván, hogy a tanácsaiba vetett bizalmuk győzte meg őket a platform használatáról. A férfit februárban eskü alatt kihallgatják Voyager platform reklámozása miatt.
2022 júliusában talán a Celsius bedőlésétől volt a leghangosabb a szektor, aminek végére a new york-i bíróság tett pontot január 4-én. Az ügy lezárásaként úgy döntöttek, hogy a vállalat birtokolja az ügyfelek kriptoeszközeinek java részét, amiért a felhasználókra a csődeljárás során biztosíték nélküli hitelezőként tekintenek. Mivel pedig a Celsius „nem rendelkezik elengedő pénzeszközzel ahhoz, hogy ügyfeleinek visszafizesse a betétek értékét”, a követeléseik pusztán töredékét kaphatják kézhez. Ami azt illeti, a rendelkezés ugyan kifejezetten rosszul érinti az ügyfeleket, a platform szolgáltatási feltételei 2022. áprilisában egyértelműen kijelentették, hogy a vállalatnak tulajdonjoga van a felhasználók Earn-számláira elhelyezett betétjei felett, amelyet minden számlatulajdonos elfogadott.
Hol tart most az FTX-féle csődhullám?
A legfrissebb bírósági jelentés szerint az FTX alapítójától, Sam Bankman-Friedtől a napokban közel 700 millió dollár értékű pénzeszközöket foglaltak le. A tőzsdét képviselő ügyvédek mindeközben folytatják a csődeljárást annak ellenére, hogy a bíróság úgy véli, néhány részlet még mindig nem lett tisztázva. Nos, miután az FTX több milliárd dollárral tartozik a hitelezőinek, nem meglepő, hogy heves harc folyik a befektetett pénzösszegek minden egyes fillérjéért. De miközben az érintettek tűkön ülve várják, hogy visszakapják vagyonukat, addig ironikus módon az FTX új vezérigazgatója, John J. Ray III fejébe vette a kriptovaluta tőzsde újraindításának lehetőségét. A tervei elérése érdekében egy kizárólag erre a feladatra szakosodott munkacsoportot is létrehozott, mely vizsgálni fogja, hogy célravezető lehet-e a platform helyreállítása. De kérdezzük mi: vajon lesz még valaki, aki a történtek után újra rábízná vagyonát a tőzsdére?
A napokban érkezett továbbá a hír, miszerint a Genesis kriptohitelező – mely több száz millió dollárral tartozik a Winklevoss testvérekről ismert Gemini kriptotőzsde ügyfeleinek – csődvédelmet kért a manhattani szövetségi bíróságon. A platform egyébként már novemberben leállította a fizetéseket, miután rajta is kifogott az FTX bedőlése utáni forráskivonás-hullám. Az elmúlt héten egyébként az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) perbe fogta a Genesis Global Capital és a vele együttműködő (a Gemini tulajdonában lévő) Gemini Trust Company-t, mivel „be nem jegyzett értékpapírokat kínáltak”.
Mindeközben Blockfi kriptohitelező is igyekszik rendet tenni saját háza táján. Egy hónappal ezelőtt már beszámoltunk a platform eseménydús évéről és leépüléséről, mely november 10-én az FTX tisztázatlan helyzetére hivatkozva közölte, hogy szünetelteti a kifizetéseket. A vállalat ezzel megágyazott magának az összeomláshoz, ám azóta a cég vezetői a háttérből figyelik az eseményeket, és pusztán jobb napokon bújnak elő. Annyit azonban ügyvédjeik megerősítettek, hogy a Celsius Network mögött állókkal ellentétben a bennfentesek hősiesen állják a sarat és október óta nem vonták ki a platformon zárolt coinjaikat. Az ügyfelek vagyonáról egyelőre nincs hír, arról viszont igen, hogy a novemberi első meghallgatás után a vállalat elindította az értékesítési folyamatát, és több potenciális vevőt is megkeresett. A vezetők most arra készülnek, hogy a január 30-i meghallgatáson kérni fogják a bíróság jóváhagyását az ajánlattételi eljárásra.
Nem csak az FTX csődben károsultak, de történetesen a Nexo kripto kölcsönzési platform is ramatyul kezdte az újévet. Január 12-én a kripto platform bolgár irodájában razziáztak a helyi rendőrök, mivel több hónapos vizsgálat után gyanús, pénzügyi bűncselekményekhez köthető tranzakciókat rögzítettek. Az FBI ezután nyomozást indított a vállalat ellen, aminek nyomására néhány nappal később kénytelen volt megállapodást kötni a SEC-kel. A Nexo beleegyezett, hogy beszünteti a kamatozó termékeit és 45 millió dollárt fizet a szabályozóknak, mivel a platform a hatóságok szerint be nem jegyzett értékpapírokat értékesített. Mindenesetre a vállalat nem húzta le véglegesen a rolót és az ellene több éve indult vizsgálatok is lezárultak, amelyet a Nexo kifejezetten pozitívan könyvelt el.
És mikor látják a pénzt?
Arra egyértelmű választ egyelőre nem kaptunk a csődeljárást indító vállalatoktól, hogy az érintettek meddig kell még várjanak a kártérítésre. Szakértői vélemény szerint hasonló esetekben a pénz visszatérítése összetett, nehezen kiszámítható folyamat, és évekig is eltarthat, amíg az áldozatokat kártérítik. Ráadásul az sem valószínű, hogy az ügyfelek teljes egészében visszakapják pénzüket. Jordan Maglich floridai ügyvéd szerint egyébként a csalások esetében nagyobb esély van a kifizetésre, ám a csődeljárás során végső soron a bíró dönt az ügyfélvagyon sorsáról. Az FTX esetében az ügyintézés kifejezetten lassan folyik – annak ellenére például, hogy SBF-et már decemberben letartóztatták, miután ártatlannak vallotta magát a büntetőjogi vádakban, csak októberben áll újra bíróság elé.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.