Coincash Blog fejléc

Megint lefelé tart minden, pedig sokáig jó volt a hangulat

CoinCash2023.04.21.

Örült mindenki a 30 ezer dollár fölött Bitcoinnak, sokan elhitték, hogy ez már tényleg a bikapiac eleje. Aztán hét közepén lefelé fordult minden, a Bitcoin újra 29 ezer dollár alatt van, az Ethereum árfolyama is elvesztette a 2100 dolláros szintet, 1900 dollárig esett. A hirtelen zuhanás mögött nem állt különösebb ok, piaci kommentárok azt emelték ki, hogy a 10 százalék fölötti brit infláció komoly eladási hullámot indított el a Binance-en, ennek következménye az árfolyamesés, de köze lehet a Coinbase-zel kapcsolatos negatív hírekhez is.

Makrogazdasági fronton továbbra is sok a kérdőjel. Az amerikai maginflációs nyomás továbbra is erős, a fogyasztás már láthatóan csökken, a munkaerőpiac pedig továbbra is erős, szóval nincs még vége az áremelkedés elleni harcnak. A várakozások alapján a kereskedők még egy, 25 bázispontos kamatemelésre számítanak a május 3-i ülésen, amit a piac szinte egésze beárazott már. Utána a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy leállnak a kamatemelések, ugyanis egyelőre elkerülhetetlennek látszik legalább egy technikai recesszió az Egyesült Államokban.

Elfogadták a MiCA-rendeletet

Több hónapos csúszás után végre elfogadta az Európai Parlament a kriptoeszközök szabályozására vonatkozó jogszabályt, MiCA-t. Ez az első, átfogó kriptopiaci szabályozás a világon még úgy is, hogy több fontos területre, mint a CBDC-kre, az NFT-kre és a DeFI-re sem. De szigorú szabályokat állapít meg a kriptoeszközök, különösen a stabilcoinok kibocsátóira és a kriptós szolgáltatókra is. Ugyan a jogszabállyal vannak problémák, de a kriptós közösség pozitívan fogadta, hiszen pont azt orvosolja, amire az Egyesült Államokban panaszkodnak: az érthető, átlátható, világos szabályozás hiányát. Ha érdekelnek a részletek, kattints ide!

Elhagyhatja a Coinbase az Egyesült Államokat

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong jelezte, hogy a kriptotőzsde fontolóra veszi az Egyesült Államokból való elköltözést, ha nem tisztul az iparág szabályozási környezete. Már egy hónapja is téma volt a Coinbase távozása, akkor a Bloombert szellőztette meg a pletykát, most maga Armstrong ismerte el. A vezérigazgató azt mondta: "Úgy gondolom, hogy az USA-ban megvan a potenciál, hogy fontos piac legyen a kripto számára, de jelenleg nem látjuk azt a szabályozási tisztaságot, amire szükségünk van." A hír közrejátszhatott abban, hogy a Bitcoin jegyzése a 28 ezer dolláros szintig süllyedt.

Jön az új, euróalapú stabilcoin

A Societe Generale (GLE) kriptodivíziója bemutatta az euróhoz kötött stabilcoinját. Az EUR CoinVertible, azaz EURCV névre keresztelt eszközt intézményi ügyfeleknek kínálják majd a hagyományos tőkepiacok és a digitális eszközök közötti szakadék áthidalására. Az eszköz, mivel euróalapú, megfelelhet az új, uniós szabályozásnak, a MiCA-nak is, amely a nem euróalapú stabilcoinok szerepét csökkenteni akarja. A bank kriptós részlege tavaly szeptemberben nyerte el a francia hatósági engedélyt a kriptovaluta-kereskedelmi és letétkezelési szolgáltatások nyújtására, ami a digitális eszközök intézményi elfogadásának egyre nagyobb lendületét jelzi Franciaországban.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

Mi az a Hamster Kombat? (HMSTR) Teljes útmutató kezdőknek

A kriptovilág folyamatosan bővül új és izgalmas projektekkel, amelyek közül sok játékos formában próbálja meg bevonni a felhasználókat. Az egyik ilyen projekt a Hamster Kombat.
Mi az a Toncoin (TON)?

Mi az a Toncoin (TON)?

A TON (The Open Network) egy decentralizált, több láncból álló blokklánc hálózat, amely gyors, skálázható és biztonságos blokklánc megoldásokat kínál.
Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Ingyenes Bitcoin eladás Budapesten

Nagy hírünk van a kriptovaluta rajongóknak! A CoinCash Bitcoin ATM-hálózata már régóta jelen van a Zing Burger Oktogonban, de mostantól elérhetővé vált a bitcoin eladási lehetőség is.
Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

Mi az a Pi Network? Csalás vagy sem?

A Pi Network egy blokklánc alapú projekt, amely mobil használatra lett tervezve, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy közvetlenül az okostelefonjukról bányásszanak Pi coinokat.