Svéd központi bank vezetője: A Libra a crypto reform katalizátora
Lőrincz Barbara Renáta2019. október 21.
A Facebook által javasolt, Libra névre keresztelt kriptopénz arra ösztönözte a globális központi bankokat, hogy reformálják és tükrözzék a digitális kort - mondta Stefan Ingves, Svédország központi bankjának vezetője a CNBC-nek.
A Riksbank dolgozik azon, hogy feltérképezze a digitális valuták lehetséges kibocsátását, mivel a készpénzfelhasználás az évek előrehaladtával drasztikusan csökken Svédországban. Az ország számos üzletében még fizikai bankjegyeket és érméket sem fogadnak el, több kiskereskedőnél olyan tábla fogadja a boltba lépő vásárlókat, ami felhívja a figyelmet arra, hogy ott nem lehet készpénzben fizetni.
A Riksbank most kísérleteziki az úgynevezett „e-korona”-val, amelyet állítása szerint be tudna vezetni, ha a bank „ezt akarja”.
Más központi bankok felgyorsították erőfeszítéseiket a digitális valutatérben, mióta a Facebook júniusban bejelentette Librára vonatkozó terveit. Például Kína központi bankja kijelentette, hogy közel áll a saját digitális valutájának bevezetéséhez, míg a Svájci Nemzeti Bank a múlt héten azt mondta, megvizsgálja a virtuális valuták kereskedelemben való használatát.
Ingves arra is felhívta a figyelmet, hogy a Facebook kihívásokkal fog szembesülni projektjének előrehaladtával. A társaság 7 kezdeti támogatót veszített a hónap eleje óta, többek közt olyan kulcsfontosságú szolgáltatókkal a listán, mint a Mastercard és a Visa, valamint az eBay és a Booking Holdings, akik kihátráltak a kezdeményezést felügyelő nonprofit konzorciumból.
A Libra Egyesület nemrég megállapodott egy alapszabályban, amely meghatározza a szervezet irányítását, és kinevezte az igazgatótanácsot, amelybe David Marcus, a korábbi PayPal ügyvezető igazgató is tartozik, aki jelenleg a Facebook blokkláncstratégiájáért és a Calibra vezetéséért felelős. A csoport most mindössze 21 alapító tagból áll, az eredeti 28-hoz képest. Érdekes azonban, hogy a PayPal volt az első társaság, amely elhagyta a csoportot.
A projektet heves ellenérzéseket váltott ki a szabályozói szférában. Franciaország és Németország egyaránt azzal fenyeget, hogy megakadályozza a Libra bevezetését. A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg hamarosan újra a Kongresszus előtt kell helytálljon, ahol az Egyesült Államok törvényhozóinak Librával kapcsolatos kérdéseit kell majd részletesen megválaszolnia.
Mi pedig izgatottan várjuk a meghallgatás fejleményeit és annak hatását a már jelenleg is forgalomban lévő kriptopénzekre.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.