Vihar a biliben vagy súlyos vádak? Mi lehet a Binance elleni eljárás következménye
CoinCash2023.06.06.
Komoly piaci sokkot okozott, hogy tegnap az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) eljárást indított a Binance és annak alapítója, Changpeng Zhao (CZ) ellen. A 136 oldalas hatósági beadvány szerint a világ legnagyobb kriptotőzsdéje rosszul kezelte az ügyfelek eszközeit, félrevezette a befektetőket és a szabályozó hatóságokat, valamint megsértette az értékpapír-szabályokat.
A beadvány 13 pontot sorol fel, ami alapján elmeszelné a tőzsdét, többek közt az ügyfélazonosítási eljárás hiányát, szabályozatlan értékpapír-műveleteket és hasonlókat. Sőt, az SEC szerint a Binance csak azért hozta létre amerikai leányát, a Binance.US-t, hogy „késleltesse és kivédje” a bűnüldözést, és elszigetelje a Binance-t az amerikai hatóságoktól. A vád a Binance.US két volt vezérigazgatójának beszámolója alapján azt is állítja, hogy
a tőzsde kifejezetten bátorította az ügyfeleket, hogy VPN-nel kerüljék ki a szigorú amerikai KYC-szabályokat.
/Gary Gensler, az SEC vezére/
A vádpontok megfogalmazása kísértetiesen emlékeztet arra, amit az FTX csinált. A hatóság olyanokat írt, hogy a Binance „tetszés szerint irányította át az ügyfelek vagyonát” kapcsolt vállalkozások közt, valamint hogy „manipulatív kereskedést folytatott, amely mesterségesen felfújta a Binance kereskedési volumenét.” Nem tudni, tett-e ilyet a Binance, az azonban biztos, hogy az FTX igen, szóval nem nehéz belelátni az ügybe a hatóságok haragját az FTX miatt.
A Binance minderre szűkszavúan annyit közölt, hogy „aktívan együttműködik a SEC vizsgálatával" és „jóhiszemű tárgyalásokat folytat a vizsgálatok lezárását célzó tárgyalásos megegyezés érdekében".
Fájhat CZ feje
A SEC-panasz csak a legutóbbi a Binance-t sújtó hatósági eljárások sorából. Az amerikai árutőzsdei határidős kereskedési bizottság (CFTC) márciusban eljárást indított a tőzsde ellen, mert szerinte az illegálisan működött, és csak látszatból foglalkozott a compliance programmal. Majd az Igazságügyi Minisztérium rendelt el nyomozást a cég ellen pénzmosás és egyes szankciók megsértésének gyanúja miatt. A Binance stabilcoinját, a BUSD-ot pedig gyakorlatilag halálra ítélték, egy amerikai minisztérium egyszerűen „leszólt” a kibocsátó Paxosnak, hogy függessze fel a BUSD kibocsátát, aminek a cég eleget is tett.
Ugyanakkor a jelen eljárásban hiába nevezte meg az SEC a Binance Holdings Ltd-t, amelynek központja a Kajmán-szigeteken van, ha valamilyen jogkövetkezmény lesz, az csak a Binance.US-t érinti, amely a vállalat amerikai leánya. Viszont a Binance teljes, globális forgalmának csak kis része, 2-3 százaléka, amiért az amerikai leányvállalat felel.
Szóval a Holdingot egyelőre nem fenyegeti komoly veszély az amerikai vádak miatt, amennyiben az eljárás tisztán polgári jogi marad, és nem lép át büntetőjogi kategóriába.
Mennyire komoly a kivonási hullám?
Ugyanakkor a kivonási hullám már elkezdődött, a Nensen.ai adatai szerint Binance-ről az összes protokollt tekintve 719 millió dollárt szedtek ki az ügyfelek. A CryptoQant viszont elég sokatmondó grafikonokkal alátámasztva megnyugtatott mindenkit: ugyan a kivonás mértéke nagyobb, mint a Binance elleni egyéb eljárások hírére szokott lenni, de kisebb, mint amikor különböző pánikok söpörnek végig a piacon.
Ki Jung Ju, a CryptoQuant társalapítója ezzel a képpel szemléltette, hogy mennyire tekinthető komolynak az idei év legnagyobb kivonási hulláma:
A kriptós közvélemény egyöntetűnek tűnik: A legtöbb neves szereplő kiáll a Binance mellett és szokás szerint átkozza a SEC-et. Van azonban kivétel, Steve Rosenblum a Libertify nevű, kriptós kockázatkezelési platform feje azt mondta: nemcsak indokolt, de esedékes is a Binance elleni eljárás.
„A Binance-t sok kritika érte az átláthatóság hiánya miatt. Úgy tűnik, hogy a vállalat magas rangú vezetői nagyrészt elérhetetlenek, ami tovább növeli ezt az aggodalmat.”
Vihar a biliben?
Alexandra Damsker, aki az SEC alkalmazásában álló jogász volt egykor, ma már kriptopiaci tanácsadó, egy hosszú videóban elemezte a helyzetet, és arra jutott, hogy a legvalószínűbb következmény az eljárás végi megegyezés, és egy vastagabb büntetés.
Szerinte valószínűtlen, hogy az SEC változtatna az eddigi gyakorlaton, és a pénzbírságnál komolyabb következményt akarna alkalmazni.
Nem véletlen, hogy Jeff Dorman, az Arca vezérigazgatója szerint a Binance amerikai ágának leállítása kifejezetten rossz hangulatot hozhat a piacra, de a Binance működésére nincs veszéllyel. „Nem büntetőjogi vádak nem destabilizálhatják a Binance nemzetközi működését” – közölte egy tweetben, Azt ugyanakkor hozzáteszi, hogy mivel a SEC-beadvány több tokent is explicit megnevezett, amit értékpapírként akar kezelni (SOL, ADA, MATIC, FIL, ATOM, SAND, MANA, ALGO, AXS, COTI), az említett tokeneket az Egyesült Államokban működő más tőzsdék akár törölhetik is a saját kereskedésükből.
Súlyosak a vádak?
De nem mindenki ért ezzel egyet, a Wired megszólaltatott egy értékpapírokkal foglalkozó ügyvédet, Aaron Kaplant, aki szerint az eljárás valószínű eredménye, hogy a Binance-t az Egyesült Államokban való operáció felfüggesztésére kötelezik. John Stark pedig, aki 18 éven át dolgozott az SEC ügyvédjeként, azt mondta, hogy a szóban forgó beadvány, egyrészt hosszabb és kiterjedtebb, mint bármelyik, amit ő állított össze, amíg a hivatalnál dolgozott, másrészt még mindig csak a „jéghegy csúcsa” lehet. „Ezek a vállalatok azt az utat választották, hogy egyszerűbb bocsánatot kérni, mint engedélyt. De nem lennék meglepve, ha büntetőjogi lépések következnének.”
A büntetőjogi lépéseknek komolyabb következményei lehetnek. Az amerikai hatóságok kérhetik a Kajmán-Szigeteket, hogy adja ki a Binance eljárás alá vont vezetőit, így az Egyesült Államok lefolytathatja a büntetőpert, ahogy az a Bahamákon bejegyzett FTX esetében is történt. Ugyanakkor az Operation Chokepoint 2.0-nak nevezett, a kriptoipar elleni hadjárat során még egyszer sem történt büntetőjogi vádemelés.
Az viszont egyértelmű, hogy az amerikai hatóságoknak pont a Binance, a világ legnagyobb tőzsdéje szúrja legjobban a szemét.
/CZ, a Binance alapító-vezérigazgatója/
A SEC melletti, értékpapírokkal, tőzsdével és tőkepiacokkal foglalkozó többi hatóság nem barátságos a kriptóval, ezt többször is bizonyították. Ugyanakkor Gary Genslert, az SEC vezérét már a Kereskedelmi Kamarából és mindkét nagy pártból is bőven érte kritika a kriptopiaci cégekkel szembeni fellépés miatt.
Lesz valaha tiszta szabályozás?
A probléma, amire a teljes iparág panaszkodik, és amelyet Brian Armstrong, a Coinbase vezére is mindig megnevez: nincs tiszta, egyértelmű, világos szabályozás az Egyesült Államokban a kriptókra. „A szabályozási tisztánlátás hiánya olyan helyzetet teremt, a digitális eszközökkel foglalkozó vállalatok elhagyják az Egyesült Államokat, és barátságosabb országokba költöznek, megfosztva az Egyesült Államokat az ágazati munkahelyektől és innovációtól” - mondta Richard Mico, a Banxa vezérigazgatója. Mi is írtunk róla, hogy a Távol-Kelet kezdi elszívni a kriptós tőkét és szürkeállományt is az Egyesült Államoktól: míg a tengerentúlon boszorkányüldözés folyik az ágazati cégek ellen, addig Délkelet-Ázsia és a Közel-Kelet szívesen látna minden iparági vállalatot.
A SEC mostani lépése pedig pedig nem afelé mutat, hogy a szabályozó egyértelmű helyzetet teremtene. A Coinbase már próbálta kötelezni a SEC-et, hogy egyértelműsítse az értékpapírokra vonatkozó szabályok kriptóra való megfelelőségét, de a hatóság nem volt hajlandó érdemben reagálni.
A két ügy között olyan szoros a kapcsolat, hogy a Binance-eljárás hírére a Coinbase részvényei is 10 százalékot estek a New York-i parketten.
Pedig a kriptó Amerikában is egyre fontosabb, a jövő évi elnökválasztáson induló elnökaspiránsok többsége már nyilatkozott róla, a Bitcoin ha nem is kiemelt helyen, de kampánytéma lehet az Egyesült Államokban.
Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.
Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.